RETRO RÁDIÓ

Itt van most az egyetlen magyar tengeralattjáró - Videó

Létrehozva2025. 02. 19. 11:30

Egy magyar tengeralattjáró, amely még a hadiállományba is bekerült – mégis rozsdásan áll egy telephelyen. A magyar monstrum, ami rengeteg kérdést felvet.

A Polaris-2, az egyetlen magyar tengeralattjáró története eddig is tele volt kérdőjelekkel, de talán a legnagyobb rejtély nem csak maga a hajó, hanem az ember, aki megálmodta és megépítette. A Bors már bemutatta a hajó történetét, most pedig Vadász Zsolttal beszélgettünk, aki rengeteg expedíciót szervezett már, méghozzá arról, hogy mi történt a tengeralattjáróval, és az alkotójával. 

tengeralattjáró
Forintos Gyula a tengeralattjárójában Fotó: Szigetváry Zsolt / Fortepan

Egy tengeralattjáró nyomában 

„Ahhoz, hogy erről beszélgessünk, tisztában kell lennünk Forintos Gyula történetével...” – kezdte beszélgetésünket Zsolt, aki maga is felkereste a híres tengeralattjárót.  

Forintos Gyula, egy nógrádi taxisofőr volt, aki a rendszerváltás idején elhatározta, hogy megépít egy tengeralattjárót, és világkörüli útra indul majd vele a Dunáról. A terv grandiózus volt, a megvalósítás pedig elképesztő – de végül nem volt sikeres.  

Gyula eredetileg két tengeralattjárót tervezett, de csak egy készült el. Korai beszámolók szerint a hajó minden apró részlete precíz munkát igényelt, hiszen egyetlen repedés is végzetes lehetett volna a merülés során. 

Forintos Gyula egy igazi fenomén volt, egy 20. századi Herman Ottó

 – mesélte Zsolt. Hozzátette még, hogy a hajó megépítéséhez Gyulának képben kellett lennie minden technikával, a hegesztéstől a villamosságig, ami önmagában is egyedülállónak számított. Persze, kapott anyagi segítséget, de a munkálatokat tekintve mindent ő tartott kézben. Tehát állíthatjuk hogy Gyula, az egyedülálló tudása és kitartása révén hozta létre a Polaris-2-t, Magyarország első és egyetlen tengeralattjáróját.  

A tengeralattjáróval természetesen a korabeli lapok is foglalkoztak, és hatalmas figyelmet kapott.  

Köztiszteletnek örvendett Gyula munkája, konkrétan Dunakesziben, az összeszerelés közben már vadászbombázók rótták a tiszteletköreiket a tengeralattjáró felett

 – emlékezett vissza Zsolt.  

Azt is hozzátette, hogy a hajót hadiállományba is vették, és saját sorszámmal látták. Ez is azt mutatja, hogy a Polaris-2 jelentős figyelmet kapott, és nem csak a közemberektől. 

Az egykor nagy álmokat szövögető Forintos Gyula hatalmas járműve ma már rozsdásan áll egy fuvarozó vámosszabadi telephelyén, és valószínűleg egyre kevesebb esély van már a megmentésére. 

Zsolt még ezen a telephelyen látogatta meg a monstrumot, pár évvel ezelőtt, amikor is alaposan szemügyre vette a különös hajót.

És hogy mi lesz a tengeralattjáróval? A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a hajó tovább rozsdásodik, míg végül az enyészeté lesz. Ez kétségtelenül egy szívszorító látvány lenne, ugyanis egy ekkora mérnöki teljesítménynek minimum egy kiállításon lenne a helye, nem pedig elhagyatva egy telephelyen. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.