RETRO RÁDIÓ

Megtaláltak egy 80 éve eltűnt világháborús tengeralattjárót

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 10. 21. 13:28

Eddig senki sem tudta, mi történhetett a hajóval.

Görögország partjainak közelében megtalálták a HMS Trooper nevű brit támadó tengeralattjáró roncsait, amely több mint 80 évvel ezelőtt tűnt el egy titkos világháborús küldetés során - jelentette az angolszász sajtó.

Megtaláltak egy 80 éve eltűnt világháborús tengeralattjárót

A HMS Trooper tengeralattjáró (N91-es jelzéssel) 1943 októberében tűnt el, miután egy titkos küldetés részeként három ellenállót szállított partra a nyugat-görögországi Kalamosz szigetén. A missziót követően a hajót az Égei-tengerre vezényelték járőrözni, de a tervekkel ellentétében soha nem érkezett vissza Bejrútba, 64 fős legénységével együtt nyoma veszett. Hónapokkal később a brit haditengerészet eltűntnek nyilvánította a hajót, és feltételezte, hogy a legénység életét vesztette.

A tengeralattjáró felkutatására egy nemzetközi tudósokból álló csoport vállalkozott 2000-ben, azóta pedig 14 küldetést vezényeltek le az Égei-tengeren, ezek azonban egészen mostanáig nem jártak sikerrel. A HMS Trooper körülbelüli helyzetét korabeli hadijelentésekből igyekeztek meghatározni. A roncsot végül idén október elején találták meg Ikaria és Kos szigete között félúton, 252 méteres mélységben, miután részletes térképet készítettek a tengerfenékről, majd egy távirányítású járművel megvizsgálták azt.

A kutatócsoport vezetője elmondta, hogy a korábbi expedíciók azért nem jártak sikerrel, mert a vizsgált terület keleti részeire fókuszáltak, illetve nagy kihívást jelentett ez a tengerszakasz is, amely a zord időjárási viszonyairól, az erős szélről és a komoly víz alatti áramlásról ismert.


A tengeralattjárót három részre szakadva találták meg a tengerfenéken, ami arra enged következtetni, hogy az elsüllyedését egy németek által hátrahagyott víz alatti akna okozta. A Trooper tornyán található búvónyílás nyitva volt, ami arról árulkodik, hogy a jármű a felszínen haladt a tragédia bekövetkeztekor. Mivel a roncs hadisírnak minősül, a kutatók semmilyen módon nem háborgatták a maradványokat.

Richard Wraith, a Brit Haditengerészet kapitánya és a Trooper parancsnokának, John Wraith-nek a fia reményét fejezte ki, hogy a felfedezésnek köszönhetően a többi családtag is pontot tehet a történtek végére.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.