tóth gabi
Különleges, ám egyúttal veszélyes időszak kezdődik, ami óvatosságot igényel – állítja Illy Roland Tamás. A mágus szerint, ahogy Mindenszentek után átlépünk a halottak napjába, egy szellemkapu nyílik, ahol azonban nemcsak az elhunyt szerettek lelke, hanem kóborló entitások is átkelhetnek.
Ahogy közeledik a halottak napja, sokan látogatnak a temetőkbe, hogy elhunyt szeretteikről megemlékezzenek. Mécsesek gyúlnak, virágok kerülnek ilyenkor a sírokra, és miközben az elhunyt személyről megemlékezünk, Illy Roland Tamás szerint nemcsak közelebb kerülünk a szellemvilághoz - egyenesen szellemkapu nyílik meg!
A mágus szerint már október elején elkezdett kinyílni a szellemkapu, és halottak napjára teljesen kitárul. Ilyenkor gonosz lelkek és sötét entitások is kóborolhatnak az élők világába. Olyanokat keresnek, akikre könnyen rácsatlakozhatnak és – éppúgy, mint a démonvilág lényei – emészteni kezdik az embert.
A kapu leginkább október 31-én és november elsején van nyitva. Ezen keresztül ki-be tudnak járni a különböző entitások és az itt ragadt lelkek is próbálják megközelíteni a kaput! Sajnos ez az időszak kifejezetten alkalmas arra, hogy bárki magához vonzza vagy az életterébe fogadja az itt ragadt lelkeket
– fejtette ki a mágus.
Borzongás, sikolyok és egyéb riasztó történések jelezhetik, hogy egy lélek a közelünkben van. A kóbor, itt ragadt lelkek jellemzően Mindenszentek és halottak napján jelennek meg, és Tamás szerint temetőkben, a sírok között bolyonganak. „Főként sötétedés után lehet számítani a szellemekre. Október 31-ről november 1-jére virradóra, este fél tizenkettő és hajnali fél három között van a legsűrűbb lélekjárás a temetőkben!” - folytatta a mágus, hozzátéve: ha egy szellem a temetőben van, azt jelzi nekünk.
Mécsesek, gyertyák lángja pulzál, random árnyékok jelennek meg és a szeretteik illatát érezhetjük meg ilyentájt. Elhunyt szeretteink a gondolatainkba is beférkőznek; hirtelen kedvenc ételeik, tárgyaik, hobbijaik jutnak eszünkbe – ezek mind jelzik Tamás szerint, hogy ott van velünk a lelkük.
A mágus szerint a halottak napján elhunyt szeretteinkkel kapcsolatba is léphetünk, ám a temető közelében gonosz lelkek is megkörnyékezhetnek – akit pedig kipécéznek, veszélyben lehetnek – állítja.
Akiknek félelmeik, negatív érzéseik vannak vagy épp ilyenkor gyászolnak, ők fokozott veszélyben vannak. Az itt ragadt lélek kiszimatolja őket és rájuk csatlakozik, mert érzi, hogy most gyengébbek a megszokottnál. Elveszi az energiájukat, belőlük táplálkozik!
- vélekedett Tamás.
Ha egy szellem, ártó lény a kapun átjött és az élőre tapadt, azt a mágus szerint komoly tünetek jelzik és nagy bajban van az illető: fáradtság, hangulatingadozás, zavartság, vagy akár betegségek is kialakulhatnak.
Ha véget ért a halottak napja, a szellemkapu bezárul – ilyenkor nemcsak az ártó lényeknek, de a szeretteink lelkének is vissza kell térniük a holtak világába. Ezt csak akkor nem tudják megtenni, ha érzik, hogy maradhatnak. „Ne akarjuk mindenáron magunkhoz kötni elhunyt szeretteink lelkét. Amit érdemes mindenkinek megtennie: próbáljon meg most pozitívan gondolkodni, igyekezzen kevésbé átvenni mások problémáit, gondjait és ne sajnálkozzon. Így elkerülheti, hogy rátapadjon egy lélek” – zárta szavait Tamás.
Hozzátesszük: mindez a mágus álláspontja, hiszen senki nem tudhatja, mi van a túlvilágon. Az biztos, hogy a derűlátás és a halottak napi méltó megemlékezés - ha nem tudunk kimenni a temetőbe, akár otthon - jót tesz a lelkünknek.