RETRO RÁDIÓ

„Ezután már minden csak jobb lehet” - Csodás összefogás mentette meg Niki, a beteg családanya életét

KN
Szerző
KN
Létrehozva2024. 08. 30. 16:00

Túl van az életmentő műtéten az a családanya, akinek az emberek összefogása mentette meg az életét. Nikit már nagyon várja haza 14 éves lánya, Lilla.

Egy hónappal ezelőtt mutattuk be Velkei Nikolett történetét. A 45 éves nő szervezetét egy ritka és nagyon fájdalmas betegség támadta meg, ami megkeserítette az egész életét, már mozogni is alig tudott. A családanya egyetlen vágya volt, hogy felnevelhesse a 14 éves lányát, Lillát. Az emberek összefogásának köszönhetően végrehajthatták rajta az életmentő műtétet, amit Spanyolországban vállalt egy specialista. 

Niki a műtét után már képes volt sétálni is / Fotó: beküldött

Nikinek szörnyű fájdalmai voltak 

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Jászalsószentgyörgyön élő anyuka három évvel ezelőtt elviselhetetlen fájdalmat kezdett érezni a háta közepén, a két lapockája között és a mellkasában. Egy éve pedig megkapta a diagnózisát, kiderült, hogy a szörnyű hátfájása a syringomyelia egyik tünete, ami miatt ciszták képződtek a gerincvelőben. Mindez kihatott az ízületeire is, fogni is nehezen tudott, teljesen elgyengült a teste. A tünetei egyre rosszabbodtak, azonban a sikeres műtétnek köszönhetően már nem romlik tovább Niki állapota, sőt akár javulhat és teljesen meg is gyógyulhat. 

 

„Mérhetetlen hálával tartozom”

Kicsivel több, mint egy hónap alatt összegyűlt a szükséges 8 millió forint, így a családanya esélyt kapott arra, hogy visszakapja az életét. Férjével kiutazhatott Barcelonába, ahol egy specialista elvégezte a beavatkozást. A korábbi cikkeinknek és az olvasóinknak, valamint Niki adománygyűjtő Facebook-oldalának köszönhetően rengeteg ember csatlakozott a gyűjtéshez. 

Mérhetetlen hálával tartozom, azoknak akik segítettek. Köszönöm nektek

- üzente Niki a segítőinek. 

Niki a lányával, Lillával / Fotó: Olvasói

„Ezután már minden csak jobb lehet”

A családanyát reggel megműtötték és délutánra már járni is tudott. Szerettei nagyon várják haza; lányára a nagymama vigyáz otthon, de folyamatosan tartják a kapcsolatot. 

A lábam már alakul, nem sántítok; tavaly szeptemberben tudtam így menni utoljára, ezután már minden csak jobb lehet. Még hosszú idő a felépülés, 40 napig nem csinálhatok semmit, csak keveset sétálhatok

- számolt be a történtekről Niki.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.