Marics Peti
Az alföldi tanyavilágban egy különleges épületre bukkantak. Döbbenetes, hogy miket rejtett a szellemtanya.
Az Alföldön, a napraforgók között áll egy kis elhagyatott tanya, amiben már közel 20 éve nem lakik senki. A szellemtanyánál megállt az idő.
Az ágy mellett még ott a bot, a földön a cipő, a pokrócon a kalap, mintha még várnák vissza az egykori tulajdonosukat. A régi képek a falon, csakúgy, mint a ház falai még tartják magukat. A szobában talált naptárból és az élelmiszerek lejárati idejéből következtetve 15 éve nem laknak a tanyán.
Az utolsó lakott települést elhagyva még körülbelül 15 percet kellett autóznunk, hogy ide kiérjük, annyira távol van mindentől. De ez számomra maga a nyugalom szigete. Itt van ez a ház a semmi közepén, a messzeségben falvaktól, főúttól, mindentől távol
- kezdte a Ripostnak A Felfedező.
„Mintha beülnék egy időgépbe, és visszamennék pár évtizedet az időben; időkapszulaként őrzi az egykori lakók életét, emlékeit. Nekem ezek a házak a személyes kedvenceim, mert az ilyen helyeken teljesen megelevenedik a múlt. Mivel huszonéves vagyok, olyan tárgyakat láthatok ilyenkor, amiket sokszor még csak nem is ismerek, pláne városi gyerekként. Nekem ez sokkal több, mint egy urbex, ez maga a múltidézés és az időutazás. Mintha még éreznéd az egykori lakókat…” - osztotta meg a titokzatos urbexes, aki nem szeretné felfedni személyazonosságát.
Mindig azt szoktam mondani ilyenkor magamban: „Nagyon vigyázz, mire lépsz, mert emlékeken jársz!”
- tette hozzá.
Az urbex az urban exploration rövidítése, ami fordításban városfelfedezést jelent. Az urbex egy elterjedt szabadidős tevékenység, aminek már saját szubkultúrája van. A városfelfedezés lényege, hogy elhagyatott, lepukkant, romos, vagy éppen működő, de elzárt ember alkotta helyekre, vagy tárgyakhoz jussunk el. Az urbexesek célpontjai lehetnek például elhagyatott városok, gyárak, kórházak, elmegyógyintézetek, börtönök, csatornahálózatok, alagutak, katakombák, ipari és katonai létesítmények, vagy éppen magára hagyott parasztházak, tanyák. Az urbexesek az íratlan szabályukhoz hűen nem árulják el, hogy pontosan hol található az a bizonyos épület, ahol jártak, nehogy vandálok jelenjenek meg és teljesen kifosszák, megrongálják a helyszínt.