
Megható vallomást tett a jövőjéről Gáspár Zsolti
Nagyon szeretné, ha imádott tanyája jó kezekbe kerülne.
Nagyon szeretné, ha imádott tanyája jó kezekbe kerülne.
A szagoktól és a látványtól többen is rosszul lettek.
Valóságos migránstanya létesült Szerbkeresztúr közelében.
Sipos Mihály egyetemi oktató volt, nemzetközi konferenciákon, külföldi katedrákon tartott előadásokat. 2010 telén ott hagyta sikeres karrierjét és feleségével leköltöztek egy Cegléd melletti tanyára. Álmuk egy önellátó családi gazdaság volt, a valóság azo
Médiasztárt csinált a koronavírus dr. Rusvai Miklós virológusból, aki naponta több nyilatkozatot is ad a járvány fejleményeiről. A professzor egy tanyán él feleségével, a szintén kutató Violával, aki vele ellentétben nem szeret szerepelni. Most azonban ki
A kétéves Tányát kegyetlen körülmények között, magára hagyva találták meg az állatvédők. Mot jóra fordult a sorsa...
Berki Krisztián úgy döntött, felkészül minden helyzetre, amit az élet hozhat, ezért egy saját tanyát fog venni.
A nyugdíjas rendszeresen fenyegette szomszédait. A mostani támadása során áldozata úgy megsérült, hogy azóta nem bír lábra állni.
A 76 éves asszonyt meggyilkolták, míg férjét eltűntként keresték.
Két fiatal lopta el a pónit a múlt héten egy tanyáról, de a történet jó véget ért, az állat visszakerülhetett az otthonába.
A rendőrség vette észre, hogy az állatok milyen borzalmas körülmények között élnek egy fiatal férfi tanyáján.
Ikrényben hetek óta keresik az eltűnt villanyszerelőt, rendőrök lepik el a kerteket...
Egy nőt találtak holtan a tűzoltók, miután eloltották a tüzet egy kigyulladt tanyán.
Három gyereke életét még meg tudta menteni, ám öttel az égő házban ragadt.
Számtalan, illegálisan szaporított kutyát darálhatott le egy férfi a Pest megyei Kocséron.
Azt már sejtik, mivel, de azt még nem, miért tette...