RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor Tusványoson: Kell egy magyar nagystratégia!

N.T.
Szerző
N.T.
Létrehozva2024. 07. 27. 13:55
Frissítve2024. 07. 28. 15:15

Ha világrendszerváltásról van szó, akkor szükség van egy "magyar nagystratégiára" is - jelentette ki a kormányfő Tusnádfürdőn, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján szombaton.

A kormányfő kifejtette, az eddigi, általában 2010-ben elkezdett és 2030-ig szóló szakpolitikai akcióterveket végigvisszük és befejezzük, ez azonban ezt egy hosszabb távon, akár évszázadokon át fennmaradó világrendszerváltáskor már nem lesz elegendő.

NÉMETH Zsolt; TÕKÉS László; ORBÁN Viktor
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A magyar nagystratégia alapja a konnektivitás, amelyben nem engedjük magunkat bezárni a most kialakuló nyugati és keleti világgazdaság egyikébe sem, mindkettőben ott kell lennünk, emellett nem szállunk be a Kelet elleni háborúba, valamint a technikai és kereskedelmi blokkosodásba sem 

- hangoztatta Orbán Viktor.

A miniszterelnök leszögezte, a stratégiában ugyanilyen fontos elv a gazdasági alapokon nyugvó szuverenitásvédelem is, ennek a gazdasági alapnak pedig a hazai nemzeti bajnokok, a versenyképes középvállalatok, a hazai piacra termelő cégek, illetve a kis- és közepes vállalkozások.

Hozzátette, a most meglévő magyar nagystratégia még "nyers és sprőd", azaz nem emészthető és nem közérthető, kell még jó fél év, hogy ebbe az állapotba kerüljön.

Nézd meg a miniszterelnök legfontosabb kijelentéseit:

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.