tóth gabi
A fociláz olykor veszélyekkel is jár. Nem fogod elhinni, hogyan sérült meg egy magyar férfi, miközben segíteni szeretett volna a fiatalokon.
Június 14-én pénteken délután gyermekzsivajtól volt hangos Budapest X. kerülete. Az Újhegyi sétányon található Éltes Mátyás Általános Iskola és Kollégium diákjai úgy fociztak, mintha a magyar válogatottért játszanának, amikor olyan történt, amire senki nem számított.
Egy idősebb, valószínűleg nyugdíjas úr Magyarország mezben sétált az iskola mellett, amikor a srácok kirúgták a labdát.
- mesélte el lapunknak az az édesanya, aki éppen gyermekéért tartott az iskola épülete felé.
A férfi valószínűleg az Európa-bajnokság nyitómeccsét ment nézni, mivel szurkolói mezben volt.
- tette hozzá az édesanya, akinek a szeme láttára a férfi egyszer csak brutálisan hanyatt vágódott.
Vissza akarta dobni az iskolából kigurult labdát, de a lendülettől úgy hanyatt esett, hogy beverte a fejét és rövid időre elvesztette az eszméletét, ami miatt mentőt kellett hozzá hívni.
- mondta lapunknak az édesanya, aki később azon gondolkodott, vajon hogy lehet az idős magyar drukker és mi lehet vele azóta.
„A mentős sajnos nem tudta megmondani, hogy melyik kórházba viszik, de azóta is ő jár a fejemben, hogy vajon hogy lehet. Szörnyű érzés, hogy az az ember, aki gyerekeknek szeretett volna segíteni, balesetet szenvedett és még csak a sorsa felől sem tudunk semmit.” - hangsúlyozta az édesanya a balesettel kapcsolatban. A történtekről megkérdeztük az Országos Mentőszolgálat munkatársait, akik kérdésünkre elmondták:
A helyszínről kórházba szállítani senkit nem kellett.
A nyugdíjas férfi tehát annyira nem lehetett rossz állapotban, hogy a mentősök mindenképpen bevigyék őt akár csak megfigyelésre, egy közeli kórházba. Reméljük azóta jobban van és továbbra is szurkol kedvenc játékosainak.