RETRO RÁDIÓ

Új év, új szabályok: így adózunk 2024-ben

MZ/X
Szerző
MZ/X
Létrehozva2024. 01. 03. 11:45

Ahogy az élet több területén, úgy az adózással kapcsolatban is változott néhány dolog tavalyhoz képest. Ezek a változások pedig nem csak a cégeket érintik. Mi után mennyi adót kell fizetni 2024-ben? Ezek a legfontosabb változások!

A 2024-ben életbe lépő adóváltozások közül az egyik a kiva feltételeinek a módosítása, de változott a globális minimumadó szabályozása, új adókedvezményt igényelhetnek bizonyos vállalkozások, a NAV pedig szja-bevallások mellett már az áfabevallások tervezetét is elkészíti. Mutatjuk, mi változott még!

spórol, spórolás,pénz, adó
Így változtak az adózás szabályai  Fotó: jd8 / Shutterstock.com

Így változtak a kisvállalati adózás szabályai

Az Országgyűlés még 2023-ban úgy döntött, hogy szűk körben megnyitja a lehetőséget azoknak a cégeknek az átstrukturálására, amelyek a kisvállalati adót (kiva) választották. A korábbi szabályok alapján a kiva szerint adózók nem egyesülhettek más társasággal, nem válhattak szét, különben elveszíthették a kedvezményes adózás lehetőségét, és két évig nem is választhatták újra ezt. Ez a korlátozás számos cégcsoport életét nehezítette meg, egy már életbe lépett törvénymódosítás viszont lehetővé teszi – szűk körben ugyan –, a kivával adózó cégek egyesülését, szétválását – mondta a Világgazdaságnak Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere. 

Globális minimumadót kell fizetniük bizonyos cégeknek

2024. január 1-étől életbe lépnek a globális minimumadó, azaz az ún. GLOBE - szabályok. A szabályozás kizárólag a legnagyobb -750 millió eurót meghaladó- bevétellel rendelkező vállalatcsoportokat érinti. Ez Magyarországon körülbelül 2-3ezer vállalkozást jelent. A GLOBE lényege, hogy amennyiben egy multinacionális vállalatcsoport adott országbeli effektív adókulcsa nem éri el az elvárt minimum mértéket, azaz a 15%-ot, úgy kiegészítő adót köteles fizetni.

Új adókedvezményt vehetnek igénybe a cégek

A francia modell alapján bevezetett kutatás-fejlesztési (k+f) adókedvezményt a globális minimumadó számítása során lehet igénybe venni az adókötelezettség 100%-áig, megfelelő mértékű elszámolható költség esetén az elszámolás évében, illetve az azt követő három évben.

Idén még több terhet vállal magára a NAV

A NAV 2024-ben az szja-bevallások mellett már az áfabevallások tervezetét is elkészíti. Azok az adózók, akik elfogadják a kiajánlott bevallást, nem lesznek kötelesek belföldi összesítő jelentés készítésére sem, ami jelentős adminisztratív könnyebbség lehet. Érdemes továbbá a megbízható adózó minősítésre törekedni, ugyanis az a megbízható adózó, amely az áfabevalláshoz a gépi interfész alkalmazást választja, a bevallás esedékességétől számított tizenöt napig mentesül az ellenőrzés alól. Ezen idő alatt az esetleges hibák és eltérések javíthatók, ráadásul még az önellenőrzési pótlékot sem kell megfizetnie a vállalkozásnak.

Így teszik idén közzé az adósok nevét  Fotó: Németh András Péter / Mediaworks Archívum

Így teszik idén közzé az adósok nevét

2024. január 1-jétől egységesülnek az adótartozással rendelkezők közzétételére vonatkozó szabályok az önkormányzati és az állami adóhatóságok esetében. Az önkormányzati adóhatóságok ezentúl azoknak a vállalkozóknak a nevét teszik közzé, akiknek az adótartozása meghaladja az ötszázezer forintot és kilencven napon keresztül folyamatosan fennáll. A NAV pedig a száznyolcvan napnál hosszabb ideje, összesítve százmillió forint feletti adótartozással rendelkező vállalkozók nevét teszi nyilvánossá, akik nem állnak csőd-, felszámolási vagy kényszertörlési eljárás alatt.

Ennyit kell az alkalmazottaknak adott ajándék után adózni

Évente háromszor adható csekély értékű ajándék a magánszemélyeknek (nem csak munkavállalóknak, hanem bármely magánszemélynek), amelynek értéke juttatásonként nem haladhatja meg a minimálbér 10 százalékát (vagyis a 26.680 forintot). A juttatás bruttó értékének 1,18-szorosát 15% szja-t és 13% szociális hozzájárulási adó terheli az RSM Hungary adószakérői szerint.

Adómentesek lesznek a lottónyeremények

Eddig a sorsolásos játékból (lottó, kenó, puttó) származó jövedelem adóköteles volt, 2024 januárjától viszont a játékokon való részvételi kedv fokozása érdekében az engedélyhez kötött sorsolásos játékból (pl.: lottó, kenó, puttó) származó jövedelem adómentes lesz.

Néhány termék áfakulcsa is megváltozott

Változik a kedvezményes áfakulcsú és az adómentes termékek és szolgáltatások köre. 2024. január 1-jétől 18 százalékos áfakulcs alá sorolják a túró rudit és 5%-ra csökken az egyes művészeti alkotások importjának áfa kulcsa.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.