RETRO RÁDIÓ

Jól indul az év a nyugdíjasoknak: emelés és plusz egyhavi juttatás is jön

WM
Szerző
WM
Létrehozva2024. 01. 02. 05:30

2024-ben átlagosan havi 13 ezer forinttal lesznek magasabb a nyugdíjak.

Decemberhez képest januárban már átlagosan 13 ezer forinttal lesznek magasabbak a nyugdíjak. Az újévi 6 százalékos nyugdíjemelés konkrét számairól a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt korábban. 

nyugdij_14
A nyugdíjasok januárban már az emelt nyugdíjat kapják, februárban pedig az emelt összegű 13. havi juttatás is érkezik. Fotó: Kurucz Árpád / Mediaworks Archívum

Vitályos Eszter elmondta: 2024-ben a nyugdíjakat először január 12-én utalják a bankszámlákra, illetve a postás a szokásos munkanapokon viszi a nyugdíjasoknak.

Az idősek a nehezebb időkben is számíthatnak ránk

– fogalmazott az államtitkár. 2010 óta a nyugdíjak összege több mint duplájára emelkedett, a vásárlóereje pedig 20 százalékkal nőtt.

Vitályos Eszter kiemelte: a januári nyugdíjemelés után, ha év közben azt állapítják meg, hogy a várható éves infláció 6 százaléknál magasabb lesz, 

a kormány jövő novemberben is kiegészíti visszamenőleg a nyugdíjakat.

És a február is kedvezően alakul a magyar nyugdíjas korúak számára, akkor ugyanis az emelt összegű 13. havi nyugdíjat küldik majd az időseknek.

A nyugdíjak értékét a rezsicsökkentés intézménye is védi. Az államtitkár ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Biztos vagyok benne, hogy a nyugdíjasokat az is megnyugtatja, hogy a kormány továbbra is megvédi a rezsicsökkentést

És nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a januári rekordérték harmadára zsugorodott az infláció. Novemberben már 8 százalék alatti volt, és decemberre további zuhanás várható. Egyes szakemberek azt várják, hogy akár hat százalék alá is csökkenhet a decemberi drágulási adatok. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.