tóth gabi
Idén még biztosan lesz óraátállítás, hiába van már öt éve döntés az unióban arról, hogy eltörlik.
Az okosórák és okoseszközök maguktól átállnak, de akik analóg órát is használnak, azoknak ismét teendőjük van. Bizony, vasárnap hajnali 3 órakor egy órával korábbra, azaz 2-re vissza kell állítani az órákat. 2018-ban ugyan megszületett a döntés Brüsszelben, hogy eltörlik az óraátállítást, mert felesleges és az emberi szervezetet is megterheli, mégis, egyelőre minden marad a régiben.
Az átállítás eltörléséről már évek óta vita folyik, az emberek döntő többsége egyáltalán nem szereti. Az Európai Unió 2018-ban tette közzé az időeltolódás eltörlésére vonatkozó javaslatát, miután a nyilvános konzultációban részt vevő 4,6 millió európai polgár gyakorlatilag az átállítás megszüntetését kérte. A javaslatot aztán 2019-ben az európai parlamenti képviselők is jóváhagyták, de az Európai Tanácson már nem jutott át – derül ki az Euronews cikkéből. A javaslat szerint az unió eredetileg 2021-re tűzte ki a tagállamok számára azt az időpontot, amire el kell fogadni egy törvényt az óraátállítás meghagyásáról vagy eltörléséről. Ez sajnos részben a koronavírus-járvány miatt, részben pedig amiatt, hogy minden tagállamban van fontosabb kérdés is, egyelőre sehol nem került napirendre. Az Unió pedig meg akarja várni az összes tagállam álláspontját, hogy egységes döntést hozhasson. Az őszi óraátállítás téma volt az e heti kormányinfón is. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a magyar kormány az óraállítás eltörlése mellett van, de az Unió egységessége melletti kiállás lassítja a folyamatot.
"Ha ilyen döntés születne, akkor támogatnánk, hogy csak nyári időszámítás legyen" - fogalmazott kérdésre válaszolva a miniszter.
Az óraátállítás a szervezet biológiai órájának ingadozását boríthatja fel, hiszen változik az alvás-ébrenlét egyensúly. Ez hatással lehet az egészségre addig, amíg a szervezet nem alkalmazkodik a változásokhoz. Bár az őszi átállás során egy órával többet alszunk, az első napokban fáradékonyabbak lehetünk. A szervezet reakciója egyénenként változó. A csecsemők, a gyerekek és az idősek sokkal érzékenyebbek, nehezebben alkalmazkodnak az óraátállításhoz. A tavaszi átállásnál az órát egy órával előre (pluszba) állítjuk, azaz egy órányi alvás hiányzik a a szervezet számára. Ekkor nemcsak fáradtak, hanem dekoncentráltak, levertek is lehetünk. Különösen megterhelő az évi kétszeri átállás az alvászavarokkal küzdő és a szervi betegségekben szenvedő embereknek. Egy egészséges szervezetnek kb. 4-14 napra van szüksége ahhoz, hogy megszokja bármelyik változást. Egyes statisztikák szerint az emberek 8,5-12%-a fordul orvoshoz óraátállítás miatt problémákkal, elsősorban a nyári időszámításra való átálláskor. Ekkor sokaknak altatóra és antidepresszánsra is szükségük lehet. Abban az időszakban, amíg a belső és a külső óra nem kerül összhangba, felléphetnek alvászavarok, fáradtság, csökkenhet a koncentrálóképesség, de akár szívfrekvencia ingadozás is előfordulhat.
Néhány tipp, hogy könnyebben túllendüljön a szervezet az óraátállítás hatásain
Hasznos lehet, ha este nem eszünk sokat. Lefekvés előtt három órával kerüljük a kávét, a teát és más élénkítő hatású italokat. Sokat segíthet egy-egy relaxációs gyakorlat. Azok, akik tudják magukról, hogy ezek a napok különösen megviselik a szervezetüket, legyenek fokozottan óvatosak és körültekintőek a közlekedésben, és kerüljék a balesetveszélyes tevékenységeket.