Lefizetett őrök és árvizek: Így kutatták fel az aradi vértanúk sírhelyét

Az 1848-1849-es szabadságharc leverését kegyetlen megtorlás követte. 1849. október 6-án Aradon kivégezték a magyar szabadságharc tizenhárom honvéd főtisztjét (Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Láhner (Lahner) Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt), Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Aradon 1850 februárjáig még három honvédtisztet végeztek ki, Ormai Norbert honvéd ezredest, Kazinczy Lajos honvéd ezredest (Kazinczy Ferenc fiát) és Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét.

Az aradi mártírokat kivégzésük helyén temették el, azonban nem csak nem jelölték, hová, de a kiegyezésig, vagyis 1867-ig még a vértanúk emlékét is tilos volt ápolni, így a nyughelyek utáni kutatás is csak ezt követően indulhatott meg. A vértanúk sírjait végül igen kalandos úton lelték fel.

Aradi árvíz segített megtalálni a sírokat

Az őröket lefizetve titokban több tábornok holttestét is elszállították első temetési helyükről. Így történt ez a golyó által halálra ítéltek közül Kiss Ernővel és Dessewffy Arisztiddel, a kötél által kivégzettek közül pedig Damjanichcsal, Láhnerrel, Leiningen-Westerburggal és Vécseyvel – írja a Honvédelem oldalának cikke.

Kiss Ernő holttestét a családja menekítette az aradi ótemetőbe, onnan hat héttel később Katalinfalvára, végül 16 év múlva Elemérre, a családi sírboltba temették át, ahol ma is nyugszik. Dessewffy földi maradványait a kivégzés után egy évvel rokonai szállították el titokban Margonyára, ahol azóta is örök álmát alussza.

Damjanich János sógora, Csemovits Péter további négy vértanú holttestét vitette el kivégzésük helyéről. Közülük Vécseyt felesége temettette újra az aradi temetőben, majd egy év elteltével a családi sírboltba szállították, ahol 1916-ig pihenhetett, ugyanis ekkor az aradi Kultúrpalotába vitették. Damjanich és Láhner maradványait Mácsára vitették, és az uradalmi parkban eltemették. Leiningent előbb Monyorón, majd 1876-ban Borosjenőn temették el. 1974-ben Damjanichot, Láhnert és Leiningent áttemették, azóta újra Aradon pihennek.

Arad szabad királyi város vezetősége 1910-ben kutatóbizottságot állított fel, és folytatta a sírok utáni keresést. Két évvel később a kutatóbizottság az aradi vár VI. kapujánál rálelt Lázár Vilmos és Schweidel József csontjaira. (Ugyanitt Kiss Ernő és Dessewffy Arisztid egykor kiürített sírjait is megtalálták.)

Az exhumálást 1913. október 20-23-án hajtották végre. A csontokat az aradi Kultúrpalota kriptájában helyezték el, ahová 1916-ban gróf Vécsey Károly hamvait is átszállították.

A továbbra is ismeretlen helyen nyugvó tábornokok hollétének kérdésében az Arad városát 1932-ben kétszer is elöntő árvíz hozott változást. A gátak megerősítésére kiküldött munkások egyikének ásója 1932. május 9-én egy koponyára, majd egy egész csontvázra akadt.

Egymástól 3-3 lépésnyire találták meg a sírokat, bennük bitófamaradványokkal és emberi csontokkal. Az antropológiai vizsgálatok végül igazolták, hogy az áradást követ feltárásokkal mind a tizenhárom, 1849. október 6-án, Aradon kivégzett vértanú földi maradványainak ismertté vált a helye.