RETRO RÁDIÓ

Elképesztően izgalmas, rajtvonalon a magyar űrhajósok programja

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 09. 13. 18:45

Döntő szakaszába lép a Magyar űrhajósprogram.

Az év végén a közvélemény is megtudathatja, hogy a négy magyar űrhajósjelölt közül ki lesz az a kettő, aki az Egyesült Államokban folytatja majd a kiképzést. Ezt az űrkutatásért felelős miniszteri biztos jelentette be.

Az viszont csak a program vége felé derül ki, hogy végül melyik magyar űrhajós repül fel a világűrbe

– árulta el Ferencz Orsolya, aki a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkárával közösen látogatta meg a négy magyar űrhajósjelöltet.

Az első magyar űrrepülés emlékére 2020-ban négy bélyegből álló kisívet jelentetett meg a Magyar Posta (Fotó: Mabéosz)

A magyar űrhajósprogram, a Hunor döntő szakaszába lép

– jelentette ki Sztáray Péter, aki a kezdeményezést hazánk egyik korszakos programjaként jellemezte, amely mind gazdasági, mind tudományos, mind biztonsági szempontból nagy előrelépést jelent

Az űrprogramtól azt remélik, hogy a felnövekvő generációkat is inspirálja majd, és amikor a második magyar űrhajós is visszatér a világűrből, sokan fognak akarni az ő nyomdokaiba lépni – adta hírül a Világgazdaság.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.