Létrehozva: 2023.08.01.

Ihat vagy nem, aki vezet? - ezen pörög az internet népe, de mit mondanak a szakemberek?

Az Építési és Közlekedési Minisztérium felülvizsgálja a KRESZ-t, ezzel kapcsolatban merült fel, hogy egyes nyugati országokéhoz hasonlóan megszüntethetnék az alkohollal szembeni zéró toleranciát. A téma óriási vitát váltott ki az interneten. A Ripost szakembereket kérdezett a véleményükről.

A borászok régóta szeretnék, ha megszüntetnék az alkohollal szembeni zéró toleranciát a KRESZ-ben, és autóval érkezve is meg lehetne inni egy pohár bort a vacsorához. Szó sincs arról, hogy részegeket szabadítanának az utakra: más borfogyasztó nemzeteknél, így a franciáknál vagy az olaszoknál is belefér egy pohár bor - és nem kettő. Így most, amikor az Építési és Közlekedési Minisztérium felülvizsgálja a KRESZ-t, ismét fellángolt a vita: meg tudja-e állni a magyar, hogy csak egy pohár italt igyon, érdemes-e lazítani a szabályokon. Még Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is megszólalt az ügyben a múlt heti Kormányinfón: elmondta, hogy ez már többször felmerült és korábban mindig a zéró tolerancia mellett döntöttek. Ő maga kiáll a zéró tolerancia mellett, mert az adatok továbbra is azt mutatják, hogy sokan nem veszik komolyan az ittas vezetés veszélyeit. A zéró tolerancia ellenére az ittas vezetés továbbra is jelentős veszélyt okoz a magyar utakon, erről tanúskodnak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai. 

Belefér egy korsó sör is? Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Néhány országban szintén a zéró tolerancia elve szigorúan érvényesül az alkoholos befolyásoltságot illetően. Ez azt jelenti, hogy a járművezetőnek a szervezetében egyáltalán nem lehet alkohol, különben szigorú büntetésre számíthat. Számos országban és kultúrában viszont az alkoholfogyasztás elfogadott része a társadalmi életnek, az ünnepeknek, az étkezéseknek vagy a kikapcsolódásnak. Itt a mértékletesség és a felelős fogyasztás az, amit hangsúlyoznak, és a zéró tolerancia kevésbé vagy egyáltalán nem jellemző.

A borászok a szabályozás enyhítése mellett törnek lándzsát

Gere Attila borász szerint hosszú évek óta szeretnék, hogy az európai uniós gyakorlatnak megfelelően 0,3-0,5 ezrelékig ne büntessék a sofőröket.

Véleményem szerint rendelkezünk már némi borkultúrával. A másik oldalon igaz viszont, hogy a magyar ember jóval többet iszik a kelleténél. Nem mindegy, mit és hogyan iszunk. Mindannyian ismerjük az érzést, milyen jólesik egy pohárka jó bor a vacsora mellé. Az elmúlt időszakban a felére esett vissza a borfogyasztás, tizennégy liter helyett már csak hét liter fogy személyenként évente. Mindenképpen készíteni kellene egy felmérést erről a kérdésről. A zéró tolerancia eltörlése mellett adott esetben, ha valaki túllépi a megengedett véralkoholszintet, akkor extrém kiemelkedő büntetésben kellene részesíteni 

- – mondta az Év borásza cím tulajdonosa. Vagyis szó sincs arról, hogy vezetés közben alkoholizálni lehet, csakis az erősen mérsékelt, kulturált fogyasztás válna lehetővé. 

Az ügyvéd szerint a statisztika dönthetné el a kérdést

A Ripost megkérdezte a neves autós ügyvédet, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnökét, Kovács Kázmért, mi a véleménye a borászok javaslatáról. 

Elsősorban azt kellene megnézni, mit mondanak a baleseti statisztikák: mennyi balesetben volt szerepe az alkoholnak és azokban milyen mértékű volt a vezető alkoholos befolyásoltsága. Leszögezném, hogy az alkohol csak növeli a balesetek számát. A realitás talaján maradva azt is végig kellene gondolni, hogy a magyar ember milyen szabályozás ismeretében állna meg egyetlen pohár sörnél

- fejtette ki véleményét Kovács Kázmér.

A kommentelők sem jutnak egyezségre

Az interneten valóságos szópárbaj kezdődött a kérdésről, a legkülönbözőbb véleményekkel találkozhatunk és mindenki vehemensen védi álláspontját.

Nem. Magyarország nincs felkészülve rá. Ha ihatsz két sört, azt mindenki kiterjesztően fogja értelmezni, mert mindenki "nagyon jól bírja a piát", "ami másnak két sör, az nekem négy sör és három pálinka, mert faluhelyen nőttem fel"- alapon... 

- írja az egyik kommentelő, akit megerősít egy másik hozzászóló:

Vagy vezetünk, vagy iszunk. Ennyi. Nem nagy dolog tudomásul venni, hogy egyszerre csak egyet választhatunk a kettő közül..

A következő hozzászóló csak látszólag ért egyet az enyhítéssel, szarkasztikus humorral kezeli a kérdést:

Egyetértek azzal, hogy eltöröljék - ezzel párhuzamosan egy olyan úthálózatot kell kiépíteni, ahol csak azok közlekedhetnek, akik vezetés előtt alkoholt fogyasztottak (utasok nélkül). Sokkal érdekesebb lesz nekik is vezetni, ha tudják, hogy a szembejövő is ivott. 

Vannak viszont, akik egyetértenek abban, hogy egy pohár bor még belefér, ha vezet valaki:

Miért ne koccinthatnék a családommal vagy ihatnék meg egy pohár bort a vasárnapi ebédhez? Attól még nem okozok balesetet!

Más úgy gondolja, felnőttként kellene kezelni a lakosságot, aki pedig fittyet hány a szabályokra, az most is megissza a magáét:

Nem egy pohár bor után szoktak balesetet okozni. Aki ittasan vezet, attól azonnal elvenném a jogosítványát és vissza se adnám, de nem egy pohár bortól vagy sörtől lesz ittas valaki. Aki piásan ül volán mögé, az most is fütyül a szabályokra meg a büntetésre.


 

 

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét a Farm VIP bombázója

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Kézilabda BL - Az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak