Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER
Létrehozva: 2023.07.30.

"Elmerült, és azóta sem hallottunk róla" - a Balatonban tűnt el a 20 éves Alex

A fiatal férfi Siófoknál merült el, azóta nem találják.

Csütörtök óta a poklok kínját élik át az ismerősei annak a 20 éves fiatal férfinek, akinek csütörtök délután veszett nyoma Siófokon. Úgy tudni, hogy N. Alex egyik fiatal barátjával ment le a Balatonra, a fiú pedig egy délutáni strandolás közben ment bele a vízbe, amikor egyik pillanatról a másikra - eddig pontosan nem tudni, milyen körülmények között - eltűnt, és azóta sem találják. 

A férfi Siófoknál tűnt el a vízben - Fotó: Pexels (illusztráció)

A fiatal eltűnését rögtön jelezték, és keresni is kezdték. Ismerősei értesítették a zsarukat, de egyelőre ők sem bukkantak rá a férfire, így egy szívszorító bejegyzésben kérnek mindenkit, hogy segítsenek megtalálni Alexet.

Balatonon nyaralt, és Siófokon délután 17:00 óra tájékában hirtelen elmerült a tóban, és azóta nem hallottunk róla! Rendőrök keresték, de semmi infó

 - írta a kétségbeesett üzenetet a férfi ismerőse. Lapunk elérte az asszonyt, aki elmondta, hogy a fiú baráti nyaraláson volt, akkor történt az eset: 

Sajnos már csütörtök óta nincsen nyoma. Ez nem sok jót jelent

 - mondta szomorúan az asszony. 

Mégsem adják fel a reményt, a férfi személyleírását közzé tették. Mint írták, a férfi 182 centi magas, körülbelül 80 kiló; haja oldalt felnyírt, barna, göndörödő, míg arca borostás, telt ajkú, enyhén szeplős, ívelt, középvastag szemöldökkel és égszínkék szemmel. 

Eltűnése pillanatában egy térd fölé érő fekete nadrágban volt! Kérjük, ha bárki látta, vagy hallott róla, értesítsen. Könyörgöm, segítsenek! 

- kérték esdekelve. 

Sajnos nem ez az első eset idén, a nyáron már több áldozatot is szedtek a hazai természetes vizek. Mint arról a Bors is írt, július 17-én Tiszafürednél merült el egy fiatal a vízben, míg július 10-én egy 19 éves fiatal tűnt el Szentendrénél, a Dunában. Két hete Balatongyörökön törtét tragédia: egy kétgyermekes édesapa fulladt bele a Balatonba. 

 

origo.hu

Új hírek érkeztek Robert Fico állapotáról

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

borsonline.hu

Megszületett az új rapkirály: G.w.M büszkén öleli magához kicsi fiát - FOTÓ

mandiner.hu

A Real Madrid BL-döntőre készülő szupertehetsége magyar focistáról áradozott

ripost.hu

Herceg Csabi kutyája ki tud mondani egy szót!

mandiner.hu

Csütörtök reggelig kettészakadhat Románia

ripost.hu

Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

mindmegette.hu

Végre eljött a mi időnk! Elismerték, hogy a magyar konyha egyik népszerű alapanyaga igazi szuperzöldség!

ripost.hu

Mi történik a Fradinál? Nem kért a sztárjátékos a csapatból

ripost.hu

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

ripost.hu

Egyre rosszabb a helyzet: Harry herceg már egy szobában sem akar tartózkodni testvérével

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER

„Ez nem a mi háborúnk, nem nekünk kell odamenni harcolni" - így vélekednek a magyarok a háborúról

INSIDER

Magyar Péter a kötelező sorkatonaságot támogató Weberrel akar szövetségre lépni

INSIDER

Európa ilyet még nem látott, százezreket várnak szombaton a belvárosba

INSIDER

Másra akarta kenni a gyilkosságot a férfi, aki minden idők egyik legbrutálisabb bűncselekményét követte el

INSIDER

Kocsis Máté: június 9-én megvédhetjük Magyarország békéjét

INSIDER

"Kérlek, vigyázz ránk fentről" - így köszöntek el a verőcei hajótragédia utolsó áldozatától

INSIDER

Szívfacsaró látvány: így néz ki a verőcei hajóbalesetben elhunyt Bogi sírja - fotó