Kozma atya: Pünkösd Isten ajándéka, a közös nyelv a bábeli zűrzavarban

Kozma Imre atya, irgalmas rendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója a szervezet közgyűlését követően adott interjút a Ripostnak pünkösd ünnepéről, a szeretetszolgálat feladatáról és arról, hogyan éli meg ő ezt az ünnepet.

Ripost: Most ért véget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közgyűlése, amin részt vett. Hamarosan a 83. születésnapját ünnepli, és még mindig dolgozik, pünkösdkor is. Nem fáradt?

Kozma Imre atya: Ez nem munka, ez szolgálat, ha el is fárad az ember egy kicsit, nem magára gondol, hanem azokra, akikért él. Nem önmagunkért, hanem egymásért vagyunk ezen a világon. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat is ennek a jegyében fogant és munkálkodik, üzenete megegyezik a pünkösdi üzenettel. Egy papnak ráadásul különösen fontos pünkösd ünnepe és ilyenkor sok a teendő is, nekünk ezek a napok nem a pihenésről szólnak, mégis nagyon becsesek. 

Ripost: A pünkösd talán a legnehezebben érthető a vallási ünnepek sorában, hiszen a karácsony a születéssel, a húsvét az önfeláldozással és feltámadással azonosítható – de mit jelent a szentlélek kiáradása?

Kozma atya: Pünkösd Isten nagyszerű ajándéka annak érdekében, hogy az emberiség rátaláljon a közös nyelvre. Az emberiség eredendően egynyelvű, ami arra való, hogy megértsük egymást és azt, hogy mire való az életünk. Pünkösd Bábel ellenpontja, ajánlat Istentől az összezavarodott nyelvű embereknek, hogy újra megértsék egymást. Mert mit is jelent a bábeli zűrzavar? Noé leszármazottai elhatározzák, hogy egy nagy várost építenek és egy égig érő tornyot. Ez az ember fájdalmas próbálkozása arra, hogy elfoglalja Isten helyét. Az ember nem egymás és Isten megértésére használja a közös nyelvet, ezért Isten összezavarja a nyelveket, hogy ne értsék egymást. Mit látunk ma is? Szekularizált evilági törekvéseket, az ember úgy hiszi, nincs számára lehetetlen, nincs olyan, amit ne tudna véghez vinni, Istennek képzeli magát. Az egész emberiség sorsára kihat, hogy megértjük-e pünkösd isteni üzenetét: olyan nyelvet beszéljünk, amelyet mindannyian értünk és amely isteni küldetésünk megértéséről szól. Isten nem önmagunknak teremtett bennünket és nem is azért, hogy mindenhatók akarjunk lenni, hanem azért, hogy egymásért éljünk, egymás lelki fejlődését segítsük. 

Ripost: Pünkösd a húsvéti ünnepkör záróakkordja, egyben az egyház születésnapja. Hogyan függ ez össze?

Kozma atya: Úgy van, a megváltás műve, a világ megújítása ezzel fejeződik be. Krisztus halála életet szerzett az embernek, a halálból így születik élet. Ugyanakkor az egyház ekkor kezdi meg vándorútját a Földön. Isten jelen van az emberek világában. Jézus visszatér az Atyához, de itt hagyja nekünk a lelkét, a szentlelket. Az ember nem magának él, hanem a másikért, ezt mutatta meg Jézus, ezt az új világot. Amikor erről beszél a tanítványainak, akik pedig évekig vele voltak, mégsem értik. Azt kérdezik: „Most állítod helyre Jeruzsálem királyságát?” Jézus nem földi, hanem lelki, szellemi országról beszél. Nem vitatkozik az apostolokkal, hanem egy ígéretet állít ezzel szembe: azt ígéri, elküldi nekik a lelket. Ez a feltámadás ajándéka, Jézus lelke, aki új életet szerzett nekünk. Ha ezt befogadjuk, az egy új élet lehetőségét teremti meg az ember számára. Ha nem önmagunknak, hanem egymásnak élünk, ezáltal megújul a világ. Az önzés nem az emberiség jövőjét szolgálja, de a saját boldogságunk sem fakadhat belőle.

Ripost: A közös nyelv, amiről beszélt, amit meg kellene tanulnunk, az az önzetlenség, a szeretet nyelve?

Kozma atya: Azt mindenki érti, ha együttérzéssel, szeretettel fordulnak felé, ha örülnek neki és a másik kifejezi iránta a szeretetét. Ehhez meg sem kell szólalni. Pünkösd annak a világnak az ígérete, amikor senki nem önmagának él, hanem a másikért. Érdekes, hogy mi, akik a tévében látjuk az Európai Unió központját, egy festmény jelenik meg az építészetben: ilyennek ábrázolta a festő Bábelt. Kicsit azt szimbolizálja, mintha az ember megint azt képzelné, Isten fölé kerekedhet, Isten nélkül élhet. Jézus ezt a hamis képet rombolja le és elküldi a lelket, megajándékoz ezzel bennünket, és ezzel képessé tesz arra, hogy ne magunk legyünk magunknak mindennél fontosabbak, hanem egymásnak. Csak közösségben, egymás által élhetünk emberi életet. Az első keresztény közösségekre azért figyeltek fel, mert tagjai egymásért éltek. „Nézzétek, hogy szeretik egymást!” Ha majd újra megtaláljuk ezt a közös nyelvet, ezt az életteret, amire voltaképpen mindannyian vágyunk, akkor eltölthet az elégedettség érzése. A boldogság pedig nem más, mint elégedettség.

Ripost: Ön mivel tölti ezeket a napokat? 

Kozma atya: Ezek a napok számunkra, lelkipásztorok számára a legfontosabbak és a legnagyobb felelősséget jelentik. Minden nap felelősek vagyunk egymásért és a világért. „Szeressétek egymást, ahogy én titeket”, mondta Jézus a tanítványainak, és ez azt jelenti, hogy önmagunknál, az életünknél is jobban szeressük egymást, mert Ő az életét adta értünk. A lelkipásztorok felelőssége, hogy az emberek megértsék ezt az isteni üzenetet. Úgy tartozzunk egymással össze, hogy örömünkre szolgáljon az egymásért hozott áldozat. Ha életünkkel a másik ember boldogságát szolgáljuk és segítjük, tesszük teljesebbé, ha erre képesekké válunk, akkor valóban összetartozunk és rátalálunk a közös nyelvre, születtünk bárhol is a világon.