RETRO RÁDIÓ

Több százmillió forinttal megrövidítik saját választóikat a DK-s polgármesterek

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 01. 10. 15:51
Frissítve2023. 01. 10. 15:51

A polgármestereknek vélhetően fontosabb volt Gyurcsány Ferenc iránymutatása és a pártérdek, mint az, hogy a kerületiek érdekeit képviseljék és pénzt kérjenek a kormánytól rezsitámogatásra. A XVIII. kerület így körülbelül 500 millió forintot bukott el, ahogyan a többi városrész is több százmilliótól esett el. Több kerületben fegyelmi eljárást indítanak a polgármester ellen, hiszen nekik a kerületieket kellett volna képviselniük, és nem a pártjukat.

Leginkább a közvilágítás fenntartására, idősotthonok, iskolák és óvodák fűtésére fordítják az önkormányzatok azt a támogatást, amelyet a kormány biztosít számukra rezsitámogatásként. A biztosok javaslata alapján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter 138 városi és 17 kerületi önkormányzat között osztja szét a 44 milliárdos keretet. Ezek között ellenzéki és kormánypárti vezetésű település egyaránt van.

LÁNG Zsolt
A tízezer lakosúnál nagyobb városok és a fővárosi kerületek kaptak meghívást, mindenkivel tárgyaltak a biztosok Láng Zsolt szerint (Fotó: Kovács Attila)

A háború és a brüsszeli szankciók következményeként az energiaárak a sokszorosára emelkedtek, a kormány célja viszont az, hogy ebben a helyzetben is működjenek a legfontosabb közszolgáltatások. A támogatásért cserébe mindenkitől takarékosságot kértünk, ezért az érintett önkormányzatok tervet készítettek a lehetséges energiamegtakarítási lehetőségeikről. A támogatás összegét a települések anyagi helyzete, energiabeszerzési szerződései határozták meg, valamint az egy lakosra jutó, beszedhető iparűzési adó nagysága 

– mondta korábban Láng Zsolt kormánybiztos, aki másodmagával tárgyalt a polgármesterekkel. 

Több, mint hárommilliárd forint jutott Debrecennek, csaknem kétmilliárd Kecskemétnek, egymilliárd feletti támogatást kap Pécs, Miskolc, Szeged és Nyíregyháza. Budapesten a legtöbbet, 760 milliót Csepel városrész kapta, míg a legkevesebb, 76,7 milliónyi támogatással Terézvárosnak kell beérnie. Összesen hat fővárosi polgármester azonban nemet mondott a rezsitámogatásra azzal, hogy a meghívás ellenére nem jelent meg az egyeztető tárgyaláson. 

Újpest nem kaphat rezsitámogatást, mivel a polgármester nem ment el az egyeztetésre. Fotó: wikipedia

Több DK-s polgármester figyelmen kívül hagyta a támogatást, százmillióktól esett el a kerületük

Nem kapott a kormánytól rezsitámogatást a III., IV., IX., XI., XV., XVIII. kerület, ezeknek a városrészeknek a vezetői ugyanis távol maradtak az egyeztetéstől.

A XVIII. kerület nagyságrendileg 500 millió forintot bukott el amiatt, mert a DK-s polgármester nem volt hajlandó elmenni a tárgyalásra. Amikor megkérdeztem tőle a novemberi testületi ülésen, hogy mégis miért okozott ezzel kárt a kerületnek, kiderült: Szaniszló Sándornak fontosabb Gyurcsány Ferenc iránymutatása és a pártérdek, mint a saját kerületének lakói

– mondta el érdeklődésünkre dr. Lévai István Zoltán fideszes kerületi képviselő.

A XVIII. kerületben is vizsgálatot kezdeményez a kormánypárti frakció – árulta el dr. Lévai István Zoltán fideszes kerületi képviselő (Fotó: Facebook)

Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület DK-s polgármestere így summázta távolmaradásuk okát: 

„Mi azt kértük, hat kerület, hogy együtt fogadjon minket Láng Zsolt. Külön-külön köszönjük szépen, nem kívánunk fotózkodni Láng Zsolt úrral. Hiszen várható volt, hogy nem fogunk semmit kapni. Voltak olyan polgármesterek, akik elmentek külön. Mi nem kérünk abból a jegyzetfüzetből sem, meg abból a tollból sem, amit Gulyás Gergely adott nekünk, amikor egy évvel ezelőtt voltunk náluk”.

 

Miután a többi kerületben is hasonló okból nem született meg az egyezség, több városrészben indítanak fegyelmi eljárást a távolmaradó polgármesterekkel szemben.

Déri Tibor sem jelent meg az egyeztetésen (Fotó: Facebook)

Nagy István az újpesti Fidesz-KDNP frakció vezetője lapunknak a következőket mondta:

A polgármester az esküjét arra tette, hogy az újpestiek érdekét képviseli. Déri Tibor mulasztott, hiszen nem ment el a kormánnyal való tárgyalásra, és ezzel Újpesttől vett el pénzt, miután nem képviselte a lakosságot. Ebből is látszik, hogy ők maguk generálják a problémát, hogy politikai tőkét kovácsoljanak maguknak. Nem igaz az, amivel a DK kampányol, miszerint kivérezteti a kormány a baloldali önkormányzatokat.

Csernus László felelőtlennek tartja László Imre magatartását (Fotó: Facebook)

Csernus László újbudai fideszes képviselő arról tájékoztatott, hogy a DK-s polgármesterek viselkedése mögött Gyurcsány Ferenc áll.

Akár 500-700 millió forintra is rúghatna az az összeg, amit László Imre polgármester miatt nem kap meg a XI. kerület. Az, hogy nem tartotta fontosnak részt venni az egyeztetésen, kimondottan felelőtlen magatartásra utal, és teljes mértékben bebizonyította, hogy a pártpolitikát előbbre valónak tartja a kerületiek érdekeinél. Miután a DK-s polgármesterek közül csak Niedermüller Péter ment el Erzsébetvárosból, ő is csak azért – a hírforrásaink szerint –, mert elfelejtette elolvasni azt a levelet, ami felszólította a polgármestereket, hogy ne egyeztessenek. Baloldali források szerint ugyanis azért nem jelent meg a hat DK-s polgármester az egyeztetésen, mert ez volt Gyurcsány Ferenc kérése 

– mondta el a Ripostnak Csernus, aki hozzátette: a történteken az LMP és a Momentum is felháborodott. „Rendkívüli testületi ülést hívtunk össze az üggyel kapcsolatban, mert el kell indítani egy fegyelmi vizsgálatot, amely feltárja, hogy valóban mulasztott-e a polgármester” – közölte Csernus László.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.