kulcsár edina
Létrehozva: 2023.01.12.
"Úgy éreztem, én is megsemmisültem" - nagypapáját és öccsét is elvesztette a vésztői fiú
Kilenc évesen vesztette el nagyapját, 18 évesen pedig az öccsét, mégis óriási lelkierő lakozik Sipos Attila Andrásban. Nemcsak talpra állt a tragédiák után, de ma már ő a családfenntartó, emellett megjelent első verseskötete is.
A halállal előbb vagy utóbb mindenki szembesül, s erre talán sosem vagyunk felkészülve. A vésztői Sipos Attila András mindössze 20 éves, ám fiatal kora ellenére tragédiák sora árnyékolta be életét. Ő azonban nem adta fel, és többször talpra állt, nagypapája és öccse elvesztése után is.
Nagypapája volt a példaképe
Attila a Ripostnak mesélte el élete eddigi történetét. A fiatallal kiskorában a nagypapája foglalkozott elsősorban, hiszen a szülei dolgoztak, így szorosan kötődött hozzá. András papa - vagy ahogy az unokája hívta őt, Nagyapó - tanította meg a kis Attilát evőeszközökkel étkezni, ő olvasott neki mesét, de ha kellett, énekelt is, hiszen a nagyapa népdalénekes is volt.
– Visszagondolva ő volt az a személy az életemben, akiben a példaképemet láttam. Sakkozni is megtanított nagyapó, és mindig ott volt benne a győzni akarás, így mindig ő nyert, ha játszottunk.
Érdekes módon épp a halála előtti estén történt meg először az, hogy döntetlenre hoztam a mérkőzést. Akkor rögtön felmerült bennem, ha lenne még egy lehetőségem játszani, akár nyerhetnék is ellene
- mesélt nagyapjáról a fiatal férfi. A végzetes estén otthon volt az egész család.
– Amikor papa szólt, hogy rosszul van, a szüleim azonnal hívták a mentőket. Anya ápolónak tanult, így hamar észlelte a bajt, persze mi is próbáltunk segíteni. Papa később fulladni kezdett, majd végzett vele a szívroham.
Akkor, 9 éves fejjel azt láttam, hogy az, aki nekem a mindent jelentette, ott fekszik magatehetetlenül, legyőzve... Úgy éreztem, én is megsemmisültem, hiszen ha a papámat ilyen könnyen elveszthetem, akkor mindenemet elveszíthetem
- mondta Attila, aki ezután nagyon félt a haláltól, és ekkor fordult a költészet felé. Fiatal kora ellenére úgy gondolta, ha ő is meghal, maradjon utána valamilyen kézzel fogható dolog.
Évekbe telt, mire túltette magát a traumán
Attila ezek után zárkózott lett, ráadásul a gyász feldolgozását az is nehezítette, hogy akarata ellenére nem vehetett részt nagypapája temetésén. Így évekbe telt neki, mire túltette magát a veszteségen. A feldolgozásban pszichológus és a helyi lelkipásztor - aki a nagyapa legjobb barátja is volt egyben - segített neki.
– Kiskamaszként rájöttem, hogy azt kell csinálnom, amitől jól érzem magam. Ez nekem a versírást és a zenehallgatást jelentette, de célommá vált az is, hogy másokat boldoggá tegyek. Nagyon szerettem például viccet mesélni, mert azt éreztem, hogyha ettől a többieknek jó kedve lesz, akkor az én hangulatom is jó lesz. Ekkoriban lett az az életfilozófiám, hogyha van lehetőségünk jót tenni, akkor tegyük meg, és hozzuk ki a legjobbat magunkból - emelte ki Attila. A fiú 16 éves korára erősödött meg lelkileg, és azt érezte, bármivel szembe tud nézni. Ráadásul saját életcéljának is igyekezett megfelelni, hiszen előre hozott érettségit tett és nyelvvizsgát is szerzett.
Egyik pillanatról a másikra lett ő a családfő
Ezután újabb, kemény próbatételek elé állította őt az élet.
– Különböző betegségek miatt sok időt töltöttem kórházban. Mivel úgy éreztem, hogy elzártak a külvilágtól, hamar depresszív, lemondó, elengedő mentalitás lett úrrá rajtam. Nem akartam látni a jó dolgokat, ráadásul több barátomban és családtagomban is csalódnom kellett - mesélte a fiatal. Gyógyulása után újabb trauma érte őt és családját: édesapja, aki szintén Attila, sztrókot kapott, aminek következtében teljesen lebénult a jobb oldala, így állandó ápolásra szorul azóta is. Ekkor lényegében Attila lett a családfő, így óriási teher nehezedett rá, hiszen a gimnáziumban is teljesítenie kellett. Sajnos, a szomorú események sora még ezzel sem ért véget, mert két évvel később, minden előjel nélkül meghalt Attila 16 éves öccse, Ádám.
Agyvérzést kapott, aminek semmi jele nem volt. Tőlünk kérdezték az orvosok, hogy panaszkodott-e fejfájásra, de nemmel válaszoltunk. Ráadásul kettőnk közül mindig ő volt az egészségesebb
- értetlenkedett a férfi, aki testvére elvesztése után is a versírás felé fordult, hiszen nagypapája mellett az öccse is a "mindent jelentette számára".
A temetésre egy neki szóló költeményt írt, "Édes öcsém" címmel. Ezt fel is olvasta a gyászoló család és rokonság előtt, bizonyítva azt, hogy ez az állapot nem végleges, és fognak még találkozni.
Verseskötet tárja fel lelke darabjait
Attila eleinte azt érezte, ennyi szomorú tény után vége a világnak, ám pár nap után tudatosult benne: tovább kell haladnia az úton, mert nem ilyen példát mutatott az öccsének.
– Mivel nemcsak rám, hanem édesanyámra is óriási teher hárult, rájöttem, hogy az álmaim és a céljaim megvalósítása mellett gondoskodnom kell a családról is. Így bár felvettek az egyetemre, végül ott hagytam, mert nem tudtam kellően koncentrálni és kihozni magamból a maximumot - mondta a költő, akinek az élete kezd egyenesbe jönni: pénzügyi vállalkozóként keresi kenyerét, a szerelem is rátalált, ráadásul tavaly decemberben megjelent első verseskötete, amely a Lélekbarlang címet viseli.
– Ebben 64 verset válogattam össze életemnek abból a tíz éves időszakából, amely alatt feltérképeztem a lelkemet és megismertem önmagam. Bízom benne, hogy a versekben a legtöbben felismerik a saját életüket, örömüket vagy bánatukat - hangsúlyozta a férfi, aki emellett két kalandregényen is dolgozik.
Mivel a 2022-es évben minden rövidtávú célomat teljesítettem, amit kitűztem magam elé, szilveszterkor azt mondtam a barátaimnak, ez lesz az az évtized, ami az álmaim megvalósításáé lesz. Hiszem, hogy képes vagyok rá!
- zárta a beszélgetést Sipos Attila András.
Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Feliratkozom
