Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.11.08.

Hazudott a DK turul-ügyben: semmi közük nem volt a munkácsi szobor felállításához

Azzal kérkedik a Demokratikus Koalíció szóvivője, Gréczi Zsolt, hogy a Gyurcsány-kormány intézte el a munkácsi várban a turulszobor felállítását, miközben ahhoz semmi közük nem volt.

Gyurcsány Ferenc hívatlanul jelent meg egy munkácsi rendezvényen, a munkácsi turulszobor avatásán pedig ott sem volt – állítja Pákh Imre. A nemrég aljas módon lerombolt turulszobor újbóli, 2008-as felállítása neki köszönhető. Ehhez képest a Demokratikus Koalíció, élén Gréczi Zsolttal, most azt reklámozza: a Gyurcsány-kormány intézte el, hogy felállítsák a turul szobrot, és az Orbán-kormány intézte el, hogy lerombolják.

Gréczi Zsolt bejegyzése köszönőviszonyban sincs a valósággal! Nem a Gyurcsány-kormány intézte el a turulszobor helyreállítását. Lapunk megszólaltatta Pákh Imrét, aki nemcsak hiteles szemtanú, de az események formálója is, hiszen neki és családjának köszönhető, hogy a cseh légionáriusok által 1924-ben lebontott turulszobrot újra felállították a munkácsi vár bástyájára 2008-ban. Ahogyan az Orbán-kormánynak viszont nincs köze a turul ledöntéséhez, az Munkács ukrán nacionalista polgármesterének és köreinek a törvénytelen tette.

Pákh Imre Fotó: Olvasói fotó

A turulszobor avatásán nem jelent meg Gyurcsány Ferenc, ahogy egyetlen más kormánytag sem. Ellenben jelent voltak a történelmi magyar egyházak képviselői és Semjén Zsolt akkori ellenzéki politikus.

– emlékezik vissza Pákh Imre. –„Egy évvel korábban viszont valóban felbukkant Munkácson Gyurcsány Ferenc kormányfőként. Senki nem hívta. Betolakodó volt. Ahogy mindig is. Munkácsy Mihály szülővárosában, Munkácson rendeztük meg a Munkácsy-kiállítást, ami hatalmas sikert aratott, több mint nyolcvanezren voltak kíváncsiak rá, nem csak a városból, egész Kárpátaljáról özönlöttek rá az emberek. Az ünnepélyes megnyitóra meghívtam Viktor Juscsenko ukrán elnököt és Sólyom László magyar köztársasági elnököt. Gondoltam, ez jó alkalom arra, hogy a legmagasabb szinten megvitassák a két nép, a két ország közös dolgait. Aztán legnagyobb meglepetésemre Sólyom László elnök helyett Gyurcsány Ferenc jelent meg. Senki nem hívta. Csak betoppant. Sokak megdöbbenésére.”

Egy évvel később, a turulszobor avatásán már nem volt ott sem ő, sem más akkori kormánypárti, baloldali politikus. A mai Magyarországot püspökök, papok és akkor ellenzékben lévő politikusok képviselték, például Semjén Zsolt, aki ma általános miniszterelnök-helyettes.

A szoboravatásról készült plakát. Fotó: olvasói fotó

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek