Létrehozva: 2022.10.26.

Megszólaltak a szakértők: Így alakul az élelmiszerek ára a közeljövőben

A jóslatok szerint mérséklődni fog az élelmiszerek drágulása.

Szerző Ripost

„Év végéig még drágulhatnak az élelmiszerek, és 2023 első felében is várható áremelkedés, de már csekélyebb mértékű lesz az ideinél” - mondták szerdán az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. agráripari szakértői sajtótájékoztatón Budapesten.

Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

Az agrár- és élelmiszeripari üzletág ügyvezető igazgatója szerint az ukrajnai háború miatt folytatódik az élelmiszerdrágulás 2023-ban, addigra ugyanis elfogy a tavalyi, még az olcsóbb alapanyagokból előállított takarmány. A mostani tehát még nem a háborús, csupán a koronavírus utáni árszint. A nehézségekkel a termelők is tisztában vannak, ennek ellenére nem érzik olyan súlyosnak a helyzetüket, mint a járványos időszak elején - mondta Hollósi Dávid.
Felmérésük szerint az aszály miatti csaknem 1000 milliárd forint értékű terméskiesés ellenére a szántóföldi növények kilátásai a legkedvezőbbek, mert jó áron értékesíthetők. A napraforgó, a kukorica, a búza mellett a zöldségtermesztés is bizakodhat, különösen a geotermikus energiát hasznosító üvegházak, a gázzal fűtött nyugati vetélytársaik ugyanis most sokkal drágábban kénytelenek termelni. A magyar termelők tehát végre kiléphetnek a nyugati piacokra, ami azért is jól jöhet nekik, mert a belföldi fogyasztás valószínűleg visszaesik a drágulás miatt – véli Hollósi Dávid, aki szerint a gyümölcstermesztők is hasonló gondokkal küzdenek, a vásárlók ugyanis az ő termékeikről mondanak le elsőként, ha kevesebbet tudnak költeni.

 

Az állattartók szintén nehéz helyzetben vannak, nekik főképp a takarmány- és energiadrágulás okoz gondot. Hozzátette, hogy az áremelkedések hosszú időre átrendezhetik a fogyasztói szokásokat, átmenetileg nőni fog a gyengébb minőségű élelmiszerek forgalma, mivel a fizetések emelkedése több év alatt érheti csak be az utóbbi egy év élelmiszer-drágulását. A nagy átárazásnak ugyanakkor hamarosan vége lehet, ilyen mértékű emelkedés aligha várható megint belátható időn belül.

Az üzletágvezető szerint ilyen drágulások mellett 2023 a mezőgazdaságban és az élelmiszerparban nem a nagyberuházások éve lesz, mert a termeléshez szükséges forgóeszközök beszerzése is sokaknak okoz gondot, a most kezdődött gazdálkodási évben több százmilliárd forinttal nőhetett a magyar termelők forgóeszköz-igénye.

A fogyasztók számára Hollósi Dávid szerint a takarékosság lehet a legfontosabb a következő években, mert az olcsó élelmiszerek korszakának vége, az elpazarolt élelmiszerek aránya ugyanakkor a nyugati országokban még mindig csaknem 40 százalék, világszerte csaknem 1 milliárd hektár termőföld termése vész kárba.

Héjja Csaba agrár- és élelmiszeripari stratégiai elemző szintén az energiaárak alakulását emelte ki, a drágulás ugyanis 2020 közepe óta folyamatos, és idén különösen kiszámíthatatlannak látszik. A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar hatékonysága sokat javult az utóbbi években, ennek ellenére még mindig viszonylag sokat fogyaszt, évente 180-190 milliárd forint értékben. Bár ez nem jelentős összeg a több mint 3 ezer milliárd forintos kibocsátás mellett, ám idén 150 milliárd forinttal többet kell költeniük a növénytermesztőknek, állattartóknak, feldolgozóknak üzemanyagokra és fűtésre.

Héjja Csaba szerint különösen a fosszilis energiahordozókkal szembeni kiszolgáltatottságot kell csökkenteni, a felhasználás túlnyomó részét ugyanis a gázolaj és a gáz teszi ki. A magas energiaköltségek miatt az energiahatékonysági fejlesztések minden eddiginél gyorsabban megtérülnek, ezért az ilyen célú beruházások nagy lehetőséget jelentenek mind a beruházók, mind a banki finanszírozás számára – tette hozzá.


 

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin