Létrehozva: 2022.09.18.

Neve miatt bántották a magyar színészt

A legjobb férfi főszereplőnek ítélt díj átvétele előtt nyilatkozott a Ripostnak.

Szerző Ripost

A 2022-es Bujtor István Filmfesztivál legjobb férfi főszereplője díjat Orosz Ákos vehette át a Kilakoltatás című 2021-es drámában nyújtott alakításáért. A díj átadása előtt találkoztunk a színésszel, akinek elálló fülei, mondhatni, védjegynek számítanak. De nemcsak a fülei miatt cikizték sokat, árulta el a Ripost-nak.

Orosz Ákos a díjazott Kilakoltatásban 

Rengetegszer csesztettek a nevem miatt. «Már kimentek az oroszok, akkor te mit keresel itt?» kérdezték, és ez még csak a finomabb megfogalmazás volt. Pedig akkor még csak hatéves voltam, amikor kivonták a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokat. A hat évvel idősebb nővérem még volt kisdobos is, én viszont már nem, mert mi voltunk az első osztály, akiknek nem kellett. De ettől még nagyon elevenen él bennem az a korszak

– idézte vissza a sokat foglalkoztatott színész (2021-ben négy, idén két mozifilmben kapott szerepet) annak kapcsán, hogy a Nyugati nyaralás című új mozija a rendszerváltás előtti időszakban játszódik. Elmesélte, hogy a szülei kijártak Kelet-Németországba, ahol a mai napig vannak barátaik, és tudta, hogy más úti cél nem is nagyon jöhetett szóba. Igaz, amúgy sem jutott volna eszükbe, hogy nyugatra utazzanak, mert nem volt rá pénzük. Édesanyja egyszer ugyan járt Svájcban, de akkor is véletlenül: valaki más ment volna eredetileg, de nem kapott útlevelet, mert nem sokkal azelőtt volt katona, és akkoriban a sereg után öt évig nem lehetett külföldre menni, nehogy valami hadititkot szivárogtassanak ki. Ők meg ráadásul egy orosz laktanya szomszédságában laktak Budapesten.

Orosz Ákos a Nyugati nyaralás sajtóvetítésén (Fotó: Wolf Géza)

Én lakótelepi gyerek vagyok, a XVI. kerületben egy panellakásban nőttem fel, az Ikarus gyártól nem messze, és a közelünkben volt az orosz laktanya. Aztán a nagymamám egy olyan lakásba költözött, ami korábban tiszti lakás volt, úgyhogy megtapasztalhattam, hogy nézett ki az a hely, miután kimentek az oroszok: föl volt szedve a parketta, de még a kábel is ki volt húzva a falból, mindent elvittek

– elevenítette fel gyerekkori emlékeit. Azt is elmondta, hogy azelőtt oda sohasem mehettek be, minden iskolai ünnepélyt az Ikarus művelődési házában tartottak, amely még ma is áll ugyan, csak épp a nemzetközi hírű autóbuszgyár szűnt meg, és a terület kínai kézbe került. 

Az a hely annyira belém ivódott, szinte a bőrömön érzem, látom magam előtt a szocreál freskókat, meg a domborműveket a falon. Amikor gimisként zenéltünk, és egyszer a Vágóhíd közelében egy Gyáripari romantika nevű helyen koncerteztünk, na, az nézett ki úgy.

Ha nem is annyira romantikus a múlt, három-négy évtized távlatából már tudunk nevetni rajta. Különösen, ha olyan vígjátéki formában dolgozzák fel, mint a Nyugati nyaralás alkotói, akik a miskolci Cinefesten mutatták be új filmjüket, amely szeptember 15-étől látható az országos mozihálózatban

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!