Létrehozva: 2022.08.17.

Korrupciós botrány a baloldalon, magasrangú politikusok veszélyben

Igazi nagyhalak kerületnek veszélybe.

A politikusok és más, mentelmi joggal védett személyek ügyében is eljáró Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vette át a rendőrségtől a III. kerületi kenőpénzes korrupciós botrányt, valamint a Karácsony Gergely tavaly nyári előválasztási kampánya miatt indult nyomozást —tudta meg a Mediaworks Hírcentruma. Mindkét ügy a szocialisták egyik fővárosi háttéremberéhez, Patek Gábor nevéhez kötődik. Patek 2020-ig a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője volt a kispesti önkormányzatnál, ám szerepe jóval túlmutatott ezen. 

Fotó: Máté Krisztián / Bors

Patek lényegében az MSZP-s Gajda Péter jobbkeze, bizalmasa volt, egy ideig a polgármester kabinetfőnökeként is dolgozott, ám nevét főként akkor ismerhette meg a szélesebb közvélemény, amikor 2019-ben kiszivárogtak azok a kispesti hanganyagok, amelyeken Lackner Csaba volt szocialista önkormányzati képviselő részletesen beszámolt a kerület korrupciógyanús ügyleteiről.

Lackner többek között arról beszélt, hogy 2016-tól közeli munkakapcsolatba került és együtt „dolgozgatott” Gajda Péter „végrehajtójával”. Patek Gábor befolyását jól mutatja, hogy a hangfelvételeken úgy említették, mint aki bármit el tud intézni az önkormányzatnál.

Az országgyűlési választások előtt a médiában Anonymousként elhíresült férfi a közzétett videóiban több korrupciógyanús üggyel is összefüggésbe hozta Patek Gábort: a maszkos alak egy rejtett kamerával készített felvételt mutatott be, amelyen Patek és egy ismeretlen személy egy autóban ülve több millió forint — feltételezhetően — kenőpénzzel számolt el. A felvételeken jól látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó. Egy másik videóban közölt hangfelvételen Patek Gábor és egy, a nyilvánosság számára ismeretlen személy a pestszentlőrinci ingatlanfejlesztések megcsapolásáról beszélgetett. A felvétel szerint Patek Gábor, Szaniszló Sándor DK-s polgármester, a helyi alpolgármester, valamint a kerületi vagyonkezelő vezetője számára egy negyvenhat és egy nyolcvanhat lakásos ingatlanból „osztottak vissza” nyolc lakást. Szaniszló szerint ugyanakkor az elhangzott súlyos állítások közül egyik sem igaz.

 

Anonymous később olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek azt igazolhatják, hogy Patek Gábor tevékenyen részt vett Karácsony Gergely előválasztási kampányának szervezésében.

Mind a III. kerületi korrupciós botrány, mind Karácsony Gergely előválasztási kampánya ügyében nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vesztegetés és más bűncselekmények gyanújával, Budai Gyula és Tényi István feljelentése alapján. A Mediaworks–Hírcentrum értesülése szerint ugyanakkor mindkét eljárást átvette és egyesítette a Központi Nyomozó Főügyészség - írja a Magyar Nemzet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet