tóth gabi
Ha csak tehetik, elkerülik a taxisok Belső-Erzsébetvárost. A közlekedést ellehetetlenítő „forgalomcsillapítási mintaprojekt” miatt a sofőrök még trükközni is képesek, csak ne kelljen bemenniük a Niedermüller-labirintusba.
Sándor – nevezzük így – elárulta a Metropolnak, hogy 20 éve taxizik, és fejből tudja az összes belvárosi utca rendjét, most azonban rendszeresen be kell kapcsolnia a GPS-es navigációs alkalmazásokat, ha valahova időre kell érkeznie a VII. kerületi labirintusban. A belső utcák esztelen összevissza egyirányúsítása miatt könnyen óriási, váratlan kerülőkre kényszerülnek az autósok, a taxisok esetében azonban büntetéssel járhat, ha elkésnek a címről, vagy nem juttatják el a legrövidebb úton a céljához az utast. Sándor beszámolt arról is, hogy József- és Ferencvárosban biztonsággal tud címet felvenni, de a Wesselényi és a Király utca környéke a taxisok számára kész rémálom. Éppen ezért sok sofőr trükközik, hogy ne kelljen címet felvennie.
„Ha véletlenül a VII. kerületbe kell hoznom egy utast, akkor addig nem kapcsolom fel a szabad jelzést, és addig nem szólok be a központba, amíg el nem hagytam a környéket” – árulta el Sándor. A taxisok mérsékelt lelkesedésének van még egy kellemetlen vonzata: Belső-Erzsébetváros lakói nehezebben tudnak kocsit rendelni.
2020 áprilisában hirdette meg Niedermüller Péter Belső-Erzsébetváros fokozatos autómentesítését. A rövid távú cél az volt, hogy a VII. kerület Nagykörút és Kiskörút közé eső részét elkerülje a városon áthaladó forgalom. A hosszú távú tervként pedig azt jelölték meg, hogy csak az hajthasson be autóval, aki ott lakik. A „forgalomcsillapítás” a legtöbb helyen azt jelenti, hogy az adott egyirányú utca egy rövid szakaszát ellenkező irányúra fordították. Így akadályozzák az utca forgalmát, amitől azt remélik, hogy az autósoknak elmegy a kedvük az áthaladástól. Az ellehetetlenített utcából az autós forgalom így a környező, kisebb utcákba áramlott, ami miatt az ott élők több mint egy éve háborognak. Sokan panaszolják azt is a Facebook-csoportokban, hogy azóta a saját lakásukat sem tudják megközelíteni.
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke korábban a Metropolnak beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány alatt 2000 taxis hagyta el a pályát, akik közül nagyon sokan azóta sem tértek vissza. Az elnök elmondta: 2019-ben több mint 7000 taxi rendelkezett fővárosi droszthasználati engedéllyel. Jelenleg ez a szám stabilan 5000 taxi, azaz a taxisok közel 30%-a tekinthető pályaelhagyónak. Egyelőre azt sem lehet megjósolni, hogy az évek óta esedékes tarifaemelés eredményeképp hányan kezdenek újra taxizni.