Létrehozva: 2022.06.23.

Hajléktalantanya lett a 136 millióból felújított zuglói tér

Átvették a csövesek a hatalmat a Thököly út-Varsó utca sarkán álló téren, ahol az önkormányzat "Szajna-parti életérzést" kívánt súlyos milliókból megvalósítani. Ezúttal sem jártak sikerrel!

Élhetetlenné vált az a Thököly út-Varsú utca sarkán található park, aminek a felújítása mintapéldája volt a zuglói mutyinak. A zsebkendőnyi tér, és a sarkon lévő, hosszú évek óta üresen álló, önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség renoválásáról 2020 végén döntött a zuglói önkormányzat, és a 2021-es gazdasági programjukba került be Szajna-parti életérzés a Varsó utcában címmel. A cél az lett volna, hogy "a városias beépítettségű területén közösségi sétálótér, sétálóutca épüljön ki", gyakorlatilag azonban hamar kiderült, hogy az üzlethelyiségbe csere útján költözött volna be egy másik önkormányzati tulajdonú üzlethelyiséget bérlő francia cukrászda. Vélhetően nekik szerettek volna kedvezni a "Szajna-parti hangulat" kialakításával, csakhogy mindez 136 millió forintjába került az önkormányzatnak: 16 millióba az üzlethelyiség, 120 millió forintba pedig a tér. 

A francia életérzés végül ugyanúgy elmaradt, mint a cukrászda költözése, a Zuglóban hatályos Helyiségbérleti rendelet ugyanis nem tartalmaz cserelehetőséget, az önkormányzati helyiség bérbeadása kizárólag nyilvános meghirdetéssel és pályáztatás útján történhet. A felújított üzlethelyiség így azóta is üresen áll, és bérlőjét várja. Vagyis nem éppen üresen, a térre beköltözött hajléktalanok ugyanis ott tárolják holmijaikat, esetleges esőzésnél nagyon is jól jön nekik a kis beugró. 

A hajléktalanok tartják holmijaikat a 16 millióból felújított üzlethelyiségben. Fotó: Nagy Zoltan

"Megcsinálták ezt az aranyos kis teret az utca elején. Fákkal, virágokkal, szép modern padokkal.  Sajnos.... Mert most már az a rész élhetetlen. A csövesek átvették a hatalmat. Szemét mindenhol" - panaszkodnak a helyiek a tarthatatlan állapotokra. Ottjártunkkor ugyanezzel szembesültünk: az egyik padon egy hajléktalan férfi próbált hűsölni, mindent szemét borított, holmijait pedig a bolthelyiség kis beugrójában tárolja.

Fotó: Nagy Zoltan

"Sajnos már nem jó érzés oda kiülni, gyerekkel pláne nem, pedig jól indult az a kis teresedés, szerintem nagyon indokolt volt a felújítás és nagyon jót tett neki" - fejtette ki más is a véleményét. 

Zuglónak tehát megint egészen jól sikerült a mutyi: 136 millió forintért hangulatos kis teret varázsoltak a helyi hajléktalanoknak!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán