Létrehozva: 2022.04.20.
Módosítva: 2022.04.20.

VV Fanni édesanyja összetört

Betegség miatt elnapolták azt a tárgyalást, ahol a gyilkossággal vádolt B. László felszólalhatott volna az utolsó szó jogán. A többórás beszédét júliusban adhatja elő, ítélethozatal ezután várható. A Bors megtudta: Fanni családja, sőt még a vádlott is kiakadt, hogy tolódik az ügy.

Szerző Ripost

Alighanem kijelenthető, hogy immáron elfogyott a türelem a VV Fanni-ügy minden résztvevője számára. A Bors megtudta: a gyilkossággal vádolt B. László napok óta arra készült, hogy kedden kora délután felszólaljon az utolsó szó jogán, és lezárja magában ezt az évek óta tartó szövevényes ügyet, erre mégsem kapott lehetőséget. A tárgyalás betegség miatt ugyanis elmaradt. Nem jó ez senkinek, az ügy összes szereplője lelkileg elfáradt, köztük elsősorban Fanni szülei, akik a mai napig nem tudják, hol lehet a lányuk, és bizony a lelkük mélyén még mindig abban reménykedhetnek, hogy él valahol...

Fotó: Bors

Holttest nélkül nincs gyilkosság?

Négy hosszú éve húzódik a Novozánszki Fanni rejtélyes eltűnésének és feltételezett halálának ügyében indított vizsgálat, a nyomozás és a bírósági tárgyalás, mégsem tudni pontosan, hogy mi történt azon a 2017-es novemberi délutánon a lány budapesti lakásában, illetve az azt követő két napban. Az ügyészség szerint B. László nyereségvágyból megölte a volt valóságshow-szereplőt, majd az élettelen testét a Dunába dobta. Ezért életfogytig tartó börtönbüntetést kértek rá a bíróságtól. 

Fotó: Hatlaczki Balázs

A védelem viszont azzal érvelt, hogy Novozánszki Fanni holtteste nélkül nincs értelme gyilkosságról beszélni, B. László elismeri a személyi szabadság megsértését, de szerintük Fanni egy titkos helyen, talán új személyiséggel éli az életét. Hogy ez az elmélet éltszerű-e vagy sem, nincs értelme vizsgálni, hiszen a bíróság csak azokon a megdönthetetlen bizonyítékokon keresztül hozhat ítéletet, melyek rendelkezésre állnak. Vér- és DNS-nyomok, kamerafelvételek, melyek arról árulkodnak, hogy a vádlott mely helyszíneken járt.

 

Másfél órán keresztül szeretne beszélni

B. László az évek óta húzódó perben eddig csak bírói, ügyészi vagy ügyvédi kérdésekre válaszolva szólalhatott fel a bíróságon, éppen ezért is lett volna számára fontos a tegnapi nap, amikor egy egész tárgyalási napot arra szántak, hogy ő beszéljen az ügyről. 

„Az ügyfelem nagyon sokat készült minden tárgyalásra, de az utolsó szó jogán tervezett mondandójára talán még a korábbiaknál is többet" – mondta a Bors megkeresésére B. László ügyvédje, dr. Bálint Roland. „Már előre jelezte, hogy legalább másfél órán keresztül szeretne beszélni, a több tucat oldalas felszólalását napokon át írta. Egy ilyen beszédre lelkileg is fel kell készülni, minden egyes szót meg kell fontolni, ami komoly koncentrációt igényel. Éppen ezért azt gondolom – folytatta a jogi képvise­lő –, hogy a védencem számára csalódás az, hogy elnapolták a tárgyalást."

Az ügyvédtől azt is megkérdezték, hogy B. László milyen érzelmi állapotban várja a júliusra halasztott megszólalási lehetőséget.

Rettenetesen izgul 

– válaszolta a jogi képviselő.

 

Fanni édesanyja kiborult

A lap információi szerint Novozánszki Fanni édesanyja összetört, amikor megtudta, hogy újabb hónapokat kell várnia arra, hogy kiderüljön végre az igazság. Az asszony a hírek szerint könnyes szemmel vette tudomásul, hogy ismét újabb hónapok telnek majd bizonytalanságban. A Bors úgy tudja, ha minden a tervek szerint alakul, legkorábban július elején tarthatják meg az elmaradt tárgyalást. 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

INSIDER

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó