RETRO RÁDIÓ

Élet és halál között lebeg a Dózsa György úti gázoló

Élet és halál között lebeg a Dózsa György úti gázoló
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 04. 19. 13:00
Frissítve2022. 04. 19. 13:07

Ismét sztrókot kapott a Dózsa György úti gázoló. M. Richárd élet és halál között lebeg a berettyóújfalui kórházban, jelenleg gép segíti a légzését. Az élettársa egyszer meglátogathatta a kórházban.

A kecskeméti maffiaperben is elítélt férfi 2017 májusában jogosítvány nélkül vezetett, és súlyos balesetet okozott. Ketten meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek. M. Richárd sokáig ügyesen taktikázott a büntetőeljárása során, így csupán a múlt nyáron sikerült őt jogerősen elítélni. Akkor 3 év és hat hónap fogházbüntetést szabtak ki rá, és élete végéig eltiltották a járművezetéstől. Már a büntetését töltötte, amikor decemberben agyvérzést kapott. Úgy tűnt, abból felépült, de a berettyóújfalui kórház bv-részlegén még sokáig megfigyelték.

Fotó: Bors

Amikor néhány nappal ezelőtt rosszul lett, a Bors hivatalosan meg nem erősített információi szerint ugyancsak a kórházban tartózkodott, és könnyen lehet, hogy ennek köszönheti az életét, hiszen azonnali segítséget nyújthattak neki. A Bors lapzártája idején sem volt tudatánál, a lélegeztetéséről is egy gép gondoskodott.

Mocsai Gergely, M. jogi képviselője a Borsnak elárulta: folyamatosan tartja a kapcsolatot a büntetés-végrehajtással, így amennyiben a védence állapotában jelentős változás lép fel, arról haladéktalanul értesítik.

Fotó: Hatlaczki Balazs

Ügyvédjeként korlátozás nélkül látogathatom, de egyszer már az élettársát is beengedték hozzá 

– mondta a jogász.

Mint megtudta a Bors, a korábban testépítéssel is foglalkozó M. Richárd a betegsége következtében sokat fogyott, a rabtársai körében pedig inkább visszahúzó­dóan viselkedett. 

„A büntetés-végrehajtási szervezet biztosítja a fogvatartottak megfelelő egészségügyi ellátását. Minden bv.-intézetben működik orvosi rendelő, ahol orvosok, egészségügyi szakápolók dolgoznak. Komolyabb egészségügyi probléma esetén pedig a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központjában kapják meg a szükséges ellátást az elítéltek" – fogalmazott a büntetés-végrehajtás.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.