
Vetítéssel egybekötött kerekasztalbeszélgetésen vett részt Schmidt Mária és Stefka István a tanácsköztársaság kikiáltásának 103. évfordulóján.
Március 21-én, azaz a vörös terror 1919-es bevezetésének évfordulóján mutatták be A halál népbiztosa című filmet, amely a Lenin-fiúk gyilkos ámokfutását ábrázolja Szamuely Tibor sorsán keresztül. A kommün terrorszervezetének vezetője a felelősségre vonás elől hamis ukrán útlevéllel Ausztriába menekült, ahol 1919. augusztus 2-án öngyilkos lett. A keletről nyugat felé zajló menekülés és a hamis ukrán útlevelek most újra aktuálisak, de nem ez az egyetlen párhuzam a mai korral.
A film rendezője szerint ugyanis az 1919-es kommunisták leszármazottai törnek ma is hatalomra.
Azért kellett bemutatni ezt a filmet, mert ma is itt élnek közöttünk, csak már nem kommunistáknak hívják magukat, hanem globalistáknak vagy liberálisoknak. És ha ezeknek a romboló bolsevik eszméknek az ideológiai örökösei hatalomra kerülnek, akkor drámai helyzet lehet Magyarországon
− fogalmazott a vetítés után Stefka István.

Ezt támasztották alá a Terror Háza Múzeum igazgatójának szavai is, aki szerint az akkor vezető pozícióban lévő nagyapák unokái még mindig jelen vannak a közéletben.
Az akkori figurák a mai napig megúszták a felelősségre vonást, így leszármazottaik úgy tudnak bekapcsolódni a politikai életbe, hogy továbbra is élvezik a dicstelen múlt nyújtotta privilégiumaikat
− mutatott rá Schmidt Mária, emlékeztetve arra, hogy a kommunisták eredetmítosza a Tanácsköztársaságra épült, ezért sosem kerülhettek nyilvánosságra olyan részletek, hogy Szamuely lenyúlta a biztosítótársaságok pénzét, vagy akár az, hogy a népbiztos a kommunista párt taglistáját benn felejtette egy taxiban, így a proletárdiktatúra bukása után könnyű volt azonosítani a résztvevőket. Már aki itt maradt, mert sokan távoztak Szamuelyhez hasonlóan külföldre.
Ők aztán 1945 után szovjet segédlettel visszajöttek. Most ugyanez a veszedelem fenyeget, csak szovjet megszállás helyett pénzügyi eszközökkel
− hangsúlyozta a film rendezője. Stefka arra figyelmeztetett, hogy a mostani választások igazi tétje az, hogy az egykori kommunista nómenklatúra örökösei kerülnek-e ismét hatalomra.






