kulcsár edina
Meseregényének teljes bevételét a Csodalámpa Alapítvány számára ajánlotta fel M. Nyírő Mária. Az ajkai származású asszony túlélt egy sztrókot és egy agyérgörcsöt, mégis ő segít másokon.
A 29. születésnapján kapott sztrókot M. Nyirő Mária. Újra kellett megtanulnia járni és beszélni és amikor már úgy tűnt, felépült, a várandóssága elején agyérgörcsöt kapott. A fiatal meseíró azonban nem adta fel, talpra állt és ma már ő segít másokon. Most megjelent meseregénye teljes bevételét felajánlotta az életveszélyesen beteg gyerekek kívánságait teljesítő Csodalámpa Alapítvány számára.
„Gyermekként a takaró alatt olvastam zseblámpával villanyoltás után, annyira szerettem a könyveket. Hiszem, hogy ennek is köszönhetem, hogy felépültem a sztrókból és anya lehetek. Történeteimmel segíteni szeretnék azoknak a leendő felnőtteknek, akik most még mesehősök segítségével küzdik le a félelmeiket, évekkel később pedig talán majd kapaszkodót találnak bennük. Bátornak lenni nem azt jelenti, hogy nem félsz, hanem, hogy legyőzöd a félelmet. A felajánlásommal pedig szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy adni mindenki tud a maga szintjén, s tegye is, nem kötelességből, hanem emberségből” – vallja M. Nyirő Mária.
Már 7 évesen díjat nyert egy bagolyról szóló versével. Középiskolás éveiben novellákkal próbálkozott. A Kaposvári Egyetem tanítóképző szakán a gyermekirodalom órák visszahozták életébe a meséket. 2012-ben született első, még kiadásra váró kötete, amelyet élete legnehezebb szakasza ihletett.
„Pont tíz éve, a 29. születésnapomon ért a sztrók. Egy barátommal Ajkáról tartottam Budapestre és beszélgetés közben éreztem, egyre nehezebben találom a szavakat. Amikor felhívott az akkori párom, már zavaros volt a beszédem. Hallottam, hogy hívja a mentőket, mondta, hagyjam nyitva az ajtót, ha hazaérek. Édesanyám is felhívott, rendben megérkeztem-e, de mikor válaszoltam, zokogni kezdett. Ekkor gondoltam, hogy nem az jön ki a számon, amit mondani szeretnék”.
Mire a mentők kiértek, Mária keze és lába már nem mozgott, beszélni sem tudott.
„Csak sírtam, amikor tolókocsiba tettek és elvitt a mentő. A szüleim 160 kilométerről azonnal elindultak hozzám”.
A következő hónapokban Mária támaszai elsősorban szülei voltak.
„Anyukám kétszer adott nekem életet, másodszor, amikor támogatásával és szeretetével visszahozott a sztrókból. Pestre költözött, bejárt hozzám a kórházba, sétáltatott a kertben. Dülöngéltem, mert az egyensúlyi központomat érte a sztrók és a beszédem, a szókincsem is csak fokozatosan tért vissza. Egy évig jártam gyógytornára”.
A nehézségek után Mária egyre inkább vágyott rá, hogy édesanya lehessen, de orvosai azt tanácsolták, mondjon le a gyermekvállalásról.
„Mivel nem derült ki, hogy mitől kaptam sztrókot, életem végéig vérhígítót kell szednem, így fennállt a vetélés kockázata. Ekkoriban kezdtem el újra foglalkozni a mesékkel. Beszélgettem magamban egy felhőn csücsülő kislánnyal, hogy költözzön le a pocakomba, s ebből az erősen elképzelt anya-lánya kapcsolatból születtek a Pannus-mesék”.
Mária álma teljesült, de várandóssága 9. hetében agyérgörcsöt kapott.
„Minden nap életveszélyben voltunk, de Panna kemény kislány, együtt megcsináltuk és most már minden nap magamhoz ölelhetem. Ő az én csodám” – érzékenyült el a szerző.
A második könyvét kiadta a Manó Könyvek Kiadó. A varázsmag szövetsége főhőse, Füzesi Dóri és testvére, Nyukka a valós életből mintázott szereplők. A varázsmag szövetsége című könyv író-olvasó találkozóin nemcsak a kötetet, hanem a vállalt karitatív célt is népszerűsíti.
„Minél több könyv fogy el, annál többet tudok adni a Csodalámpa Alapítványnak és annál több súlyosan beteg gyermek vágya teljesül” – magyarázza Mária. „Ajkán, a szülővárosomban megható volt ismét olyan emberekkel találkozni ismét, akikkel évek óta nem láttuk egymást. Gratuláltak volt tanáraim, évfolyamtársak, gyerekkori szomszédok, kollégák, eljöttek volt tanítványaim és a gyerekek, akiket korábban táboroztattam… Minden nehézséget és küzdést megért ez!”.