Orbán Viktor: az ukránok beszálltak, Itt az idő, hogy mi is meginduljunk!

INSIDER
Létrehozva: 2025.04.23.

Vérfagyasztó: ismeretlen űrhajó jelent meg az égen, menekülőre fogták az idegenek

Egy szemtanú állítja, nincs más magyarázat a szokatlan jelenségre.

Egy Reddit felhasználó számolt be arról, hogy egy este csak nézte a csillagokat, mert olyan tiszta éjszaka volt, ekkor látott néhány hullócsillagot, és körülbelül 10 percig csak gyönyörködött a kilátásban. Aztán a szeme sarkából észrevette, hogy egy "csillag" mozog. Először azt hitte, hogy ez csak egy műhold, de aztán még furcsább fordulatot vettek az események.

Az ufó este tűnt fel a magyar település felett.
Az idegenek már köztünk járnak? - Fotó: Leslie Milller / Képünk illusztráció: Shutterstock

A műholdnak tűnő tárgy körül halvány kék fény jelent meg, ami különbözik mindentől, ami általában az égen látható. A posztoló ekkor már idegen űrhajóra gyanakodott, amely lassú, véletlenszerű mozdulatokkal közlekedett, hol imbolygott, hol gyorsan irányt váltott. 

Úgy nézett ki, mintha egy vékony háromszög alakzatban két másik "csillaghoz" kapcsolódna, mintha egy láthatatlan zsinór kötötte volna össze őket, és a "húrokon" halvány kék fényt tudtam kivenni köztük. Egyre közelebb és távolabb haladt az egyik ponthoz, még mindig ugyanazzal az imbolygó mozgással. Nem úgy viselkedett, mint amit valaha is láttam az égen.

- fejtette ki. Sokáig nézte a furcsa jelenséget, majd szólt a lakótársának, hogy ő is menjen ki megnézni, mi zajlik az égen. Ő is látta a szokatlan fényt, de ekkor a bizarr jelenségek mozgása lelassult, majd a ragyogás elhalványult.  

Őszintén szólva olyan érzés volt, mintha tudták volna, hogy figyelik őket. Nem tudom, hogyan írjam le másként. Teljesen józan voltam, és tudom, hogy amit láttam, az nem egy repülőgép vagy egy műhold. 

- zárta sorait a szemtanú, aki azt is bevallotta, szerinte UFO-t látott, és ezt most nem bírja kiverni a fejéből. Egy kommentelő hasonló jelenségre figyelt fel San Diegóban, ám ő narancssárga fények miatt szúrta ki az idegeneket.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek