Létrehozva: 2021.12.08.

Nem hiszed el, melyik fenyő a nagy kedvenc

A vevők 54 százaléka továbbra is nordmann fenyő iránt érdeklődik – derül ki Agroinform.hu friss felméréséből.

A fenyőfák árának idei adventre várt 10-20 százalékos emelése nem okoz érdemi változást a vásárlási szokásokban: a vevők 54 százaléka továbbra is nordmann fenyő iránt érdeklődik – derül ki Agroinform.hu múlt heti felméréséből. A válaszadók 26 százaléka 7-10 ezer, további 23 százaléka 10 ezer forintnál is magasabb összegből tervezi beszerezni a karácsonyfát.

Ezekben a napokban kezdik tömegesen árusítani a fenyőfát utcai és piaci standjaikon az alkalmi fenyőárusok. A felmérés válaszadóinak 39 százaléka azt jelezte, hogy évente egyszeri kiadásról lévén szó idén is a szokásos fajtájú és méretű fenyőt fogja megvenni.

Ez még a tavalyi, de lassan már egyre több helyen árulják az idei fákat is

31 százaléknyian esetleg a tervezett méretben lépnek majd vissza. 17 százalék igyekszik olcsóbb beszerzési hely keresésével vagy ügyesebb alkuval kompenzálni az áremelkedést. Az olcsóbb fajtára váltást csupán 10 százaléknyian vennék fontolóra, és mindössze 2-3 százaléknyian jelezték azt, hogy emiatt a műfenyő felé orientálódnának.

A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének előrejelzése alapján a fenyőfaárak a tavalyihoz képest idén decemberben 10-20 százalékkal emelkednek: a lucfenyő 4-5 ezer forintért, az ezüstfenyőt 5-6 ezer forint között, míg a nordmann fenyőt 7 ezer forint körüli áron lehet majd megvásárolni méterenként.

A nordmann fenyő mögött népszerűségben második helyen az ezüstfenyő áll 22, míg a harmadikon a lucfenyő 18 százalékkal. További fajták iránt (pl. duglászfenyő, feketefenyő) a vásárlók 6 százaléka érdeklődik. 46 százaléknyian másfél méter feletti, 54 százaléknyian e méretnél kisebb fenyőt terveznek vásárolni.

A felmérésből az is kiderült, hogy a lakosság körülbelül negyede díszít karácsonykor fenyő helyett műfenyőt. A műfenyőt választók körében a környezet védelme a leggyakoribb indok (46%), de sokan a emelik ki a több éven át lehetséges felhasználhatóság miatti árelőnyt (28%), illetve a kiszáradásból fakadó levélhullás hiányát (26%) is. Ugyanakkor tudni kell, hogy a karácsonyfának ültetett fenyő összességében környezetbarátabb, mint a műfenyő.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről