RETRO RÁDIÓ

Üzent az Agykontroll atyja, ez a véleménye a koronavírus-járványról

Üzent az Agykontroll atyja, ez a véleménye a koronavírus-járványról
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 11. 22. 12:30

Nyílt levelet írt oltásellenes barátjának dr. Domján László, az Agykontroll hazai atyja, ebben kifejti, hogyan gondolkodik a koronavírusról és a védekezésről.

Dr. Domján László orvos emberek tízezreinek tanította meg az agykontrollt, többek között azt, hogyan állíthatják a gyógyulásuk szolgálatába saját elméjüket. Nála jobban senki nem hisz az öngyógyítás képességében. Most azonban ő is azt javasolja: akik élni akarnak, azok oltassák be magukat. Nyílt levelét, amit oltásellenes barátjának írt, eljuttatta a Ripost szerkesztőségébe is. Ebben kifejti: a koronavírus már olyan mértékben elterjedt a Földön, hogy „a környezetünket képező mikrobaflóra stabilan jelenlevő, új szereplőjeként kell számolnunk vele. Részletkérdés, hogy mi módon terjed a vírus. A lényeg az, hogy már annyira elterjedt, hogy hosszú időre közénk települt „társbérlőnknek” kell tekintenünk. Tehát várhatóan évszázadokig vagy évezredekig köztünk fog élni, mint például a kolera és a himlő betegséget okozó mikrobák.

Az eddig történt megfertőződések adatai azt mutatják, hogy az emberek egy része túléli az ezzel a vírussal történt találkozást, VISZONT AZ EMBEREK JELENTŐS HÁNYADA – főleg az idősebbek – nem élik túl.

Az influenzavírusok is vírusok. De a legtöbb ember az influenzavírussal történő találkozást túléli, és csak parányi hányaduk veszti miatta életét. Influenzaoltást ezért sohasem kértem„ – írja az Agykontroll hazai atyja, majd így folytatja:

”Ez az új „lakó” más természetű. A vele történő találkozás hatására NAGYON SOKAN meghalnak.

Ha viszont legyengített változatukat „bemutatjuk” immunrendszerünknek – ez az oltás lényege –, akkor szervezetünk fel tud készülni az ELŐBB-UTÓBB ELKERÜLHETETLENÜL BEKÖVETKEZŐ „randevúra”,

és amikor ez megtörténik, akkor már FELVÉRTEZVE fogadja a koronavírust. Ezért a beoltott emberek legeslegtöbbje nem hal bele e találkozásba.

Akik élni akarnak, azoknak az elmondottak miatt azt javaslom, hogy oltassák be magukat„ – írja dr. Domján László.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.