RETRO RÁDIÓ

Gyomorfájdalommal rohant kórházba Mónika: a karját és mindkét lábát elveszítette

Gyomorfájdalommal rohant kórházba Mónika: a karját és mindkét lábát elveszítette
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 09. 11. 19:40

Kevesebb mint két hét alatt veszítette el három végtagját a nő. Az orvosok hiába küzdöttek érte, az egész élete megváltozott.

Erős gyomorfájdalommal került kórházba, majd napokon belül 3 végtagját is elveszítette Tóthné Kaponya Mónika.

A korábban örökmozgó 39 éves pécsi nő egy ritka genetikai betegség miatt most lábak nélkül és egy kézzel próbál meg túlélni. Mónikában a férje és a szomszéd lakásban lakó édesanyja tartják a lelket.

Kevesebb mint két hét alatt omlott össze a pécsi nő élete
Fotó: YouTube

Szívszorító tragédiája tavaly januárban kezdődött, amikor bekerült egy pécsi kórházba, ahol azonnal a műtőbe is tolták. Az orvosok megállapították, hogy perforál a gyomra. De ezzel még nem értek véget a megpróbáltatásai...

„Ezt az érelzáródást még meg tudták műteni, de az ezt követő vizsgálatok után egyre rosszabb híreket kaptam. 11 nap alatt három végtagomat amputálták. Szinte minden vizsgálat után amputáció következett. Március elsején a bal lábamtól, majd március 8-án a jobb lábamtól, március 12-én a bal karomtól kellett elbúcsúznom” – mondta a pécsi nő a Pécs Aktuálnak.

„Élő halottnak érzem magam” – tette hozzá Mónika.

Kiderült, hogy Mónikának minden végtagjában olyan fokú érelzáródása volt, amit már nem tudtak kezelni. Hogy ezt mi okozhatta, nem derült ki pontosan.

Pár éve Orfűn megsértette a lábát, ami elfekélyesedett. Egyelőre nem tudni, hogy a két eset összefügg-e, de előző betegségével is két évig kezelték az orvosok.

Mónika története futótűzként terjedt el a hazai médiában, de nemrég egy külföldi oldal, a Mirror is felfigyelt rá.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.