Létrehozva: 2021.04.07.

Gulyás Gergely: a hónap végéig akár 4,4 millió embert is be tudunk oltani

Gulyás Gergely szerint jó esély van rá, hogy április végéig több mint négymillió ember kapja meg az oltását.

„A keleti vakcináknak köszönhetően jó esély van rá, hogy e hónap végéig akár 4,4 millió embert is be tudunk oltani. Jól látszik, hogy néhány héten belül mindenki oltáshoz juthat Magyarországon” – mondta Gulyás Gergely a parlamenti ülésen.

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

A kormány nem lát komoly kockázatot az április 19-i iskolai nyitással kapcsolatban. Gulyás azt is megfogalmazta, hogy a pedagógusok soron kívüli beoltásáról az operatív törzs döntésének megfelelően döntöttek.

Mint hozzátette, a Pfizer-vakcina esetében a védettség már az első oltás után jelentős részben kialakul, a második oltás után pedig növekszik – tájékoztatott az MTI.

„Mivel két-három héttel az első oltás után kialakul a védettség, a kormány nem látja komoly kockázatát az iskolák újrakezdésének, sőt, az élet folyamatossága sokkal inkább biztosítható akkor, ha az iskolák április 19-én megnyitják a kapujukat” – jelentette ki Gulyás Gergely.

„Jól látszik, hogy néhány héten belül mindenki oltáshoz juthat Magyarországon” – tette hozzá Gulyás.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 536 751 fő, közülük 1 005 936 fő már a második oltását is megkapta. 1933 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 693 676 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 311 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 409 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 419 152 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 252 115 főre emelkedett.12 202 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1407-en vannak lélegeztetőgépen. Magyarország a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság 25%-a már kapott oltást, szemben az uniós 13%-os átlaggal. Miután a beoltottak száma kedden meghaladta a 2,5 milliót, a mai naptól megkezdődhet a lépcsőzetes újraindítás. Szigorú járványügyi intézkedések mellett, de kinyithatnak az üzletek, a szolgáltatások és a kijárási tilalom 22 órára tolódik. Emellett a védelmi intézkedések továbbra is érvényben maradnak. A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban, az eddig regisztrált 65 év felettiek 85%-a már megkapta az oltást. A pedagógusok soron kívüli oltása is folytatódik, az érintettek SMS-ben már megkapták a behívót. Ma újabb Pfizer-szállítmány érkezik. A következő napok oltási tervéről az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján számolunk be.

A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldása első fokozatának feltétele a 2,5 millió beoltott volt. Így a feloldásokról szóló rendelet ma hatályba lépett.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a járvány továbbra is intenzíven terjed, a brit vírusmutáns több embert képes fertőzni, ezért az általános óvintézkedések és higiéniai szabályok betartása továbbra is elengedhetetlen. A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet! Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be! Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát! Az otthonukban gyógyuló enyhe és középsúlyos tüneteket mutató koronavírusos betegek kezelésére felírható és ingyenesen kiváltható a Favipiravir gyógyszer, amely megakadályozza a tünetek súlyosabbra fordulását. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/emmi-favipiravir-felirasan-embereletek-mulhatnak

A járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat. A harmadik hullám kezdete óta újabb 1,5 millióval nőtt és már a 3,9 milliót is meghaladja a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek. Az időseket különösen kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon!

Azok a regisztráltak, akik még oltásra várnak leellenőrizhetik, hogy regisztrációjuk milyen státuszban van. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő egy internetes felületet nyitott erre a célra. Részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/itt-ellenorizheti-hogy-nyilvantartjak-e-ont-oltandokent

A háziorvosok a praxisukhoz tartozó védőoltásra regisztráltak listáját heti frissítéssel megkapják. Mindenki sorra fog kerülni, aki online vagy postán regisztrált.

Az Operatív Törzs és az oltási munkacsoport módosította az oltási stratégiát, hogy minél előbb minél több ember kapja meg az első oltását. Minden rendelkezésre álló és beérkező vakcinaszállítmányt teljes mennyiségben és mielőbb igyekszünk bekapcsolni az oltásba. Mind az

öt Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos, és védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen.

Az uniós beszerzésből 5 gyártótól várunk 24 millió adag vakcinát: Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac, ezekből eddig csak a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca rendelkezik uniós engedéllyel és kezdte meg a szállítást Magyarországra. Mivel a brüsszeli beszerzésből kevés vakcina érkezik és lassan, Magyarország mindent megtesz, hogy legyen elég vakcina a tömeges oltás megkezdéséhez. A nyugati vakcinákon túl 3,5 millió ember oltásához elég kínai és orosz vakcinát is lekötöttünk. A kínai Sinopharm oltóanyagból eddig 1,1 millió adag vakcina érkezett, ezt elsősorban a háziorvosok használják a regisztrált idősek első és második körös oltásához. Az orosz vakcinát is a regisztrált idősek oltására használják a megyei kórházak oltópontjain. Az OGYÉI két újabb keleti vakcina (CanSino, CoviShield) behozatalát is engedélyezte, de ezek szállítása csak hetek múlva várható. A Magyarországra érkezett vakcinákról: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/magyarorszagra-erkezett-vakcinak-tipusa-es-mennyisege-9

 

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Kiderült, együtt van-e még a Házasság első látásra egyetlen házasságban maradt párja

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

ripost.hu

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak