Az oltási tapasztalatok egyelőre nagyon kedvezőek – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs tájékoztatóján. Az idősotthonok már több mint 80 százalékosan átoltottak. Ennek az az eredménye, hogy
márciusban 96 százalékkal kevesebb új koronavírus-fertőzést regisztráltak az ápoltak, és 92 százalékkal kevesebbet a dolgozók körében, miközben országosan 38 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma. Az összehasonlítás alapja a második és a harmadik hullám felszálló ága volt.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A megbetegedés súlyossága is jelentősen mérséklődött az idősotthonok esetében, és a halálozások is 86 százalékkal volt kevesebb, mint novemberben. Az utóbbi szám az ország egészére nézve 14 százalékkal nőtt. Mindez azt jelenti Müller Cecília szerint, hogy
egyértelmű bizonyítékok vannak, és számokkal kifejezhető eredmények vannak a védőoltások hatásossága és eredményessége tekintetében.
Az oltatandók listája
Müller Cecília elmondta, hogy az onkológiai kezelést kapók is az első helyre kerülnek, hasonlóan a transzplantáltakhoz. A második csoportba kerülnek a cukorbetegek, a harmadik csoportba pedig azok, akik otthon tartózkodnak, de magas kockázatúak. A negyedik szinten vannak az összes egyéb típusú, de egyensúlyban lévő megbetegedéssel rendelkezők.
Janssen-vakcina
A Janssen-vakcinákból az ígéreteknek megfelelően 81 600 darabot szállítanak április második felében – mondta Müller Cecília.