RETRO RÁDIÓ

91 százalékkal emelkedett a mediánbér 2010 óta

A mediánbér 2010 óta 91 százalékkal emelkedett
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 23. 15:32

Tíz év alatt nagyot nőtt Magyarországon az átlagbér és a mediánbér is.

Míg az átlagbér 2010-től 2019-ig 202 500 forintról közel 82 százalékos növekedéssel 367 800 forintra nőtt, addig a mediánbér még ennél is nagyobb mértékben, 91 százalékkal nőt: 153 000 forintról 292 300 forintra – írja az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettesét idézve.

Windisch László elmondta, általános nemzetközi gyakorlat az, hogy a bruttó átlagkeresetek mutatója áll a munkabérekkel kapcsolatos statisztikák középpontjában. A jogszabályok is ezt a mutatót alkalmazzák, ha átlagbérrel kell számolniuk, például különböző ellátások megállapításának alapjaként.

A bruttó átlagbér a teljes felmért keresettömeg és a keresők létszámának hányadosaként áll elő. A mediánbér egy ezt kiegészítő statisztikai mutató, azt mutatja meg, hogy ha a keresőket sorba rendezzük a keresetük nagysága szerint, akkor mennyit keres az állomány középső tagja.

A medián bér 2010 óta 91 százalékkal emelkedett
Fotó: Pixabay

Az adatok bárki számára elérhetőek a KSH és az EU statisztikai hivatala, az Eurostat honlapján is. Az Eurostat 2002 óta publikálja a tagállamok mediánbér adatait is, hamis látszatkeltés tehát az, hogy ez az adat titkos lenne.

A szakember szerint az elmúlt tíz évet vizsgálva elmondható, hogy több évben is erősebb növekedési ütem volt megfigyelhető a mediánbérek tekintetében, mint az átlagbéreknél, ez azzal függ össze, hogy a kereseti eloszlás középső szegmensében volt arányaiban a legmagasabb a keresetnövekedés.

A jövedelem típusú statisztikákban nemzetközileg és általánosan is igaz, hogy a medián mindig alacsonyabb, mint az átlagbér. Az Eurostat adatai szerint 2018-ban a felmért tagországok több mint felénél a mediánbér az átlagbér 84 százalékánál alacsonyabb volt, vagyis a magyar kereseti eloszlás európai viszonylatban egyáltalán nem nevezhető kiugrónak – mutatott rá az elnökhelyettes.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.