RETRO RÁDIÓ

„Törjétek be az arcát” – szólt a parancs, a páros pedig engedelmeskedett

„Törjétek be az arcát” – szólt a parancs, a páros pedig engedelmeskedett
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 21. 10:00

Friss információk érkeztek az óbudai összevert nő ügyéről.

Ahogy arról a Ripost beszámolt, egy óbudai társasházban összevertek és kiraboltak egy nőt, akit a gyanú szerint volt szerelme akart megleckéztetni.

A Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében azt írja, a megalapozott gyanú szerint egy 38 éves férfi rábírta két ismerősét egy 27 éves férfit és egy 24 éves nőt, hogy bántalmazzanak és raboljanak ki egy, a férfi által megnevezett nőt.

,,Törjétek be az arcát” – bírta rá társait a bántalmazásra és a rablásra, amiért most a letartóztatását indítványozták.

A páros ezután július 13-án az esti órákban a nő III. kerületi lakására ment, ahol virágküldemény érkezésére hivatkozva bejutott az ingatlanba. A férfi és a nő a sértettre támadt, bántalmazták, megkötözték, majd értékeket szereztek meg a lakásból. Távozás előtt egy fémrúddal még többször megütötték a magatehetetlen sértettet, majd elhagyták a helyszínt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság gyors és szakszerű munkájával a támadókat hetvenkét órán belül, a felbujtót öt napon belül azonosította és elfogta.

Az Ügyészség indítványt tett a támadók letartóztatására, amelyet a nyomozási bíró 2020. július 18-án elrendelt, a felbujtással gyanúsított férfi letartóztatását az ügyészség szintén indítványozta. A nyomozási bíró az indítvány indokaival egyetértve egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását, azért, hogy jelen legyen az eljárásban, és ki lehessen zárni a bizonyítás megzavarásának, valamint a bűnismétlésnek a veszélyét.

A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbeztek.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.