RETRO RÁDIÓ

Nem viselt maszkot, eltörték a csuklóját: súlyos testi sértés miatt nyomoznak

Textilmaszk mosás 01
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 25. 06:45

A rendőrség súlyos testi sértés miatt nyomoz abban az ügyben, melyben egy budapesti kisboltból úgy kidobtak egy nőt, hogy eltört a csuklója. A nő nem viselt maszkot, ezért bánt el vele brutálisan a biztonsági őr…

Az 56 éves B. Ibolyát azért dobták ki egy kisboltból péntek reggel a budapesti Bartók Béla úton, mert nem volt rajta szájmaszk. Az eset nagyon megviselte az asszonyt, ráadásul hat hétig nem is tud dolgozni.

„Péntek reggel beugrottam a kisboltba, ahová mindig járok, elvettem egy kosarat, és már mentem is volna a reggelimért, de a biztonsági őr feltartóztatott. Közölte, hogy kötelező felvenni a maszkot, csak azután maradhatok az üzletben. Elnézést kértem és elmondtam, hogy otthon felejtettem a maszkom, de felajánlottam, hogy eltakarom az arcomat, és sietek ki az üzletből, ahol amúgy sincs még senki.

Fotó: Ripost

Ibolya állítja: ezután el is takarta az arcát, majd bement a sorok közé, ám a biztonsági őr követte.

Felszólított, hogy azonnal távozzak

– folytatta az asszony.

„Erre már én is felkaptam a vizet, mondtam, hogy ne beszéljen így velem. Erre kiabálni kezdett, mire ledobtam a kosarat és kimentem. Ahogy kiléptem mellette, két kézzel lökött rajtam egyet. A kezemre estem, ami borzasztóan fájt. Feltápászkodtam és sírva mentem a szemközti villamosmegállóba, ott javasolták, hogy hívjak mentőt és rendőrt.”

Ibolyát kórházba szállították, és kiderült: eltört a jobb csuklója. Információink szerint a kórházban hivatalból megtették a feljelentést. Az ügy kapcsán megkerestük a rendőrséget, ahonnan a következő tájékoztatást kaptuk:

„Tájékoztatjuk, hogy az ügyben a XI. kerületi rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett miatt folytat büntetőeljárást. Az ügyben válaszadásunkig egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.