Létrehozva: 2020.06.28.

4 fővel nőtt a fertőzöttek száma és 3 beteg hunyt el

Mindössze 4 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4142 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Három beteg hunyt el, ezzel 581 főre emelkedett az elhunytak száma, 2685-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 876 fő. Az aktív fertőzöttek 38%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti. 172 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen.

Megszűnt a veszélyhelyzet, de életben van a járványügyi készültség. A veszélyhelyzet megszüntetését az tette lehetővé, hogy sikeres volt a járvány elleni védekezés első szakasza. Más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket. Ugyanakkor a járványveszély nem szűnt meg, így a járványügyi készültség fenntartására és néhány alapvető védelmi intézkedésre továbbra is szükség van. A maszk viselése továbbra is kötelező az üzletekben, illetve a tömegközlekedési eszközökön. A maszkot helyettesítheti a szájat és az orrot eltakaró sál, vagy kendő is. A 65 év felettiek külön délelőtti vásárlási sávja megszűnt.

A parlament pénteken dönt a jövő évi költségvetésről, amely biztosítja a járvány elleni további egészségügyi és gazdaságvédelmi intézkedésekhez szükséges pénzügyi alapokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak