RETRO RÁDIÓ

Szijjártó: két nap alatt több millió egészségügyi felszerelés érkezett Kínából

Szijjártó: két nap alatt több millió egészségügyi felszerelés érkezett Kínából
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 06. 10:23

Sorra érkeznek a lélegeztető gépek, maszkok és védőfelszerelések Magyarországra.

Két nap alatt 595 lélegeztetőgép, 4 millió 200 ezer maszk, valamint 2 millió 900 ezer kesztyű érkezett Magyarországra Kínából – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a kormányülés előtt az MTI-vel.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
MTI/KKM/Borsos Mátyás

A tárcavezető elmondta, sorra érkeznek a hírek arról, hogy a nyugat-európai országok kormányai fellazítják a koronavírus-járvány terjedését lassító intézkedéseket. Ugyanakkor folyamatosan jelennek meg azok az aggodalmak is, amelyek szerint az emberi kontaktusok számának növekedése miatt a járvány terjedése gyorsulhat – tette hozzá.

Szijjártó Péter szerint sok vita van ezekről a kérdésekről, és senki nem tudja pontosan, hogy mi fog történni. Egy dolog azonban biztos, az emberi kontaktusok számának növekedése fel tudja gyorsítani a világjárvány terjedését, a felgyorsuló terjedés pedig növelni tudja a nyomást az egészségügyi ellátórendszereken – fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta, ezért továbbra is az a feladatuk és kötelességük, hogy a magyar egészségügyi rendszert oly módon készítsék fel, hogy folyamatosan készenlétben álljanak a védekezés sikeréhez elengedhetetlen eszközök.

Hozzátette, a kedden és szerdán Magyarországra érkezett több milliónyi eszköz az egészségügyi ellátórendszerbe kerül.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.