5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Lecsapott a rendőrség a budapesti bulinegyedre, döbbenetes, mit találtak

Lecsapott a rendőrség a budapesti bulinegyedre, döbbenetes, mit találtak
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 07. 14. 16:15

Összehangolt akciót tartott a rendõrség.

Összesen több mint százan, a készenléti rendőrség munkatársai, vámosok, az idegenrendészet és az erzsébetvárosi rendészet járőrei lepték el a VI. és a VII. kerület frekventált részeit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervek bevonásával idén immár nyolcadik alkalommal tartott bűnügyi és rendészeti akciót.

Az akcióban 27 taxist ellenőriztek, két sofőr helyszíni bírságot kapott, három esetben közlekedési szabályok megsértése miatt tettek feljelentést a rendőrök. A társszervek hét esetben indítottak eljárást, illetve alkalmaztak bírságot.

A járőrök és a nyomozók 249 embert igazoltattak, közülük nyolc férfi ellen indul eljárás kábítószer birtoklása vétség miatt, továbbá két embert azért fogtak el, mert egyiket a rendőrség kereste lopás miatt, a másik ellen pedig a Fővárosi Törvényszék adott ki elfogatóparancsot.

A rendőrök egy nőt állítottak elő a VII. kerületi rendőrkapitányságra prostitúció miatt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.