RETRO RÁDIÓ

Szívszorító karácsony: a meggyilkolt Adrienn családja a temetőben állított fát

Szívszorító karácsony: a meggyilkolt Adrienn családja a temetőben állított fát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 12. 30. 07:00

A nyolcéves Adrienn idén májusban brutális gyilkosság áldozata lett.

Igazán nehéz karácsonyon van túl a sólyi Horváth család. Most először nem lehetett velük nyolcéves kislányuk, Adrienn, akit májusban brutális kegyetlenséggel megöltek.

A kislányt testvére egyik ismerőse játszani csalta, majd az erdőben megölte. Adriennt támadója egy kővel agyonverte, lemeztelenített holttestét pedig egy közeli folyómederbe dobta. A feltételezett gyilkos, F. Ferenc elfogása után elismerte tettét, amit azzal magyarázott, hogy a gyerek nem azt akarta játszani, amit ő.

Adrienn családjának élete a tragédia óta maga a földi pokol. A szülők már előre féltek az ünnepektől, hiszen tudták: ezek a napok még nehezebbek lesznek, mint a hétköznapok.

"Nagyon fájdalmas karácsonyon vagyunk túl, mi a feleségemmel szívünk szerint fát sem állítottunk volna, de a másik gyermekünk miatt tudtuk, hogy mi a kötelességünk. A szívünk majd megszakadt, állandóan eszünkbe jutott, hogy mit mondana Adri, ha élne, és mennyire örülne az ajándékoknak. Idén annyi maradt nekünk, hogy kivittünk a sírjára egy pici fenyőfát" – sírta el magát Horváth Győző, a gyászoló édesapa.

A szülők hiába érdeklődnek a rendőrségnél, semmit nem tudnak a gyilkossági ügyben indított nyomozás állásáról. Horváthéknak nagyon fontos lenne, hogy választ kapjanak kérdéseikre. Még azt sem tudják pontosan: F. Ferenc megbecstelenítette-e Adriennt a halála előtt.

"Amikor érdeklődünk a rendőrségen, nagyon udvariasan beszélnek velünk, de mindig ugyanazt a választ kapjuk, hogy a nyomozás érdekeire való tekintettel még nem árulhatnak el részleteket.Reméljük, hamarosan bíróság elé áll, aki ezt tette a kislányunkkal, és akkor végre megtudjuk, hogy miért kellett meghalnia egy ártatlan gyereknek" – mondta korábban a Blikknek Horváth Ferencné.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.