RETRO RÁDIÓ

Lefejezéssel fenyegette áldozatát a nemi erőszak után egy férfi

Lefejezéssel fenyegette áldozatát a nemi erőszak után egy férfi
wm
Szerző
wm
Létrehozva2018. 12. 13. 06:30

Elképesztõ ellentmondásokba keveredett a frankfurti bíróságon az a migráns, aki a gyanú szerint többször is megerõszakolt egy nõt a lakásában, majd azzal fenyegette meg, hogy levágja a fejét.

A múlt héten kezdődött a pere annak a bevándorlónak, aki a gyanú szerint 2015-ben felcsalogatott egy nőt a lakásába, ott többször is megerőszakolta, majd, miután végzett, azt mondta neki, hogy három másodperce van eltűnni, különben levágja a fejét. Az ügyészségi vádirat szerint 2015. január 5-én Said M. megbeszélte egy nővel, hogy a férfi lakásán főznek valamit. A nő ebbe bele is ment, azonban csúnya meglepetés érte.

A migráns ugyanis előkapott egy kést, és azt ordította, hogy most pedig azt fogod csinálni, amit én akarok, te r*banc!

Ezt követően Said M. többször is megerőszakolta áldozatát, majd másfél órával később, miután végzett vele, azt mondta a sokkos állapotban lévő nőnek, hogy három másodperce van eltűnni, különben levágja a fejét. Az orvosok később jelentésükbe azt írták, hogy nő füle körül több vágási sebet is találtak, a bevándorló feltehetőleg ezzel imitálta, hogy miként vágná le a fejét. Said M.-et egyébként a történtek ellenére sem helyezték előzetes letartóztatásba, csupán idén júniusban került erre sor, miután egy frankfurti bankban kezdett randalírozni, és ott is megfenyegetett több rendőrt halálosan. 

A helyi sajtó megjegyezte, hogy a férfit többször is hazugságon kapták. Azt mondta, hogy apja orvos volt, anyja pedig nővér, és 20 éve egy terrortámadás során felrobbantották őket. Kiderült, hogy édesapja paraszt, édesanyja pedig bejárónő volt, és nem vesztették életüket merényletben.  A nemi erőszakkal kapcsolatban nem tett egyelőre vallomást, várhatóan januárban születik ítélet az ügyében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.