RETRO RÁDIÓ

Ölt, mert nem bírta elviselni, hogy ápolnia kell az édesanyját

Ölt, mert nem bírta elviselni, hogy ápolnia kell az édesanyját
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 02. 05. 08:45

Brutális részletekrõl vallott egy szomszéd.

Sokkoló eset rázta meg a dél-alföldi települést a hétvégén. Február 3-án, reggel 9 óra 15 perckor gyilkosság történt. K. Gizella Foktőn, a Petőfi Sándor utcában megölte a saját édesanyját, majd magával is megpróbált végezni.

- Körülbelül öt éve költöztek Foktőre. Sűrűn jártak a faluban, ahol mosolyogva köszöntek mindenkinek. A férjet, Kálmánt korábban többször hívták metszeni a beteg fákat, amit szívesen el is vállalt. Ám súlyos beteg lett, kórházba került Kecskemétre. Ugyanakkor Gizella évek óta ápolta otthon a beteg, ágyhoz kötött édesanyját. Naponta többször pelenkázta, szondán etette.

Itt a faluban nyílt titok volt, hogy a nő a beteg édesanyjához van kötve, még csak meglátogatni sem tudja a férjét. Elege lett mindenből, azt hangoztatta, hogy „ő nem bír tovább így élni”

– mesélte a %Ripost%-nak az egyik szomszéd.

A helyiek azt beszélik, Gizella először megfojtotta az édesanyját egy párnával, majd késsel több helyen is megszúrta. Többen is úgy tudják, a szörnyű tett után telefonon felhívta az egyik rokonát...

Hogy mit mondott neki, illetve a rendőröknek, kiderül a hétfői %Ripost% napilapból. Keresd az újságárusoknál!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.