RETRO RÁDIÓ

Soha ilyen korán nem kezdődött még a Budapesti Karácsonyi Vásár

Soha ilyen korán nem kezdődött még a Budapesti Karácsonyi Vásár
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 11. 04. 20:30

Meglepõ idõpontban indul idén a fõvárosi ünnepi forgatag a Vörösmarty téren. Hihetetlenül sokáig hangolódhatunk a szentestére.

Soha ilyen korán nem kezdődött még a fővárosi ünnepi forgatag a Vörösmarty téren, mint idén. Szenteste előtt negyvenöt nappal, november 10-én nyitja meg kapuit a Budapesti Karácsonyi Vásár. Az elmúlt években egyre korábban indult az ünnepvárás: míg tavaly november 11-én, 2015-ben november 16-án, az azt megelőző két évben pedig november 28-án, illetve 27-én nyitott a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár. Ráadásul idén újabb rekord is köthető majd az ünnepléshez: a Vörösmarty téri vásári hangulat november 17-étől gigantikus méretűvé nő, mert a Váci utcán át egészen a Fővám térig ér majd!

Böjti étkektől a hanuka ízeiig terjed az étlap

A szervezők azt ígérik, a Vörösmarty téren lesz minden, mi szem-száj ingere. A pultokra kerülő kézműves vásárfiák minőségére szakmai zsűri jelent majd garanciát, a gasztronómiai kínálatot pedig a liba-, a töltött káposzta-, a vad- és halhét mellett böjti étkek, a hanuka ízei és számos más izgalmas kóstolni való színesíti.

A bátrabbaknak akad majd aszalt szilvás gulyásleves, sültpaprika-krémes bárányszendvics, csípős tökmaggal bolondított, kacsazsíros sütőtök, lúdmáj kolbász és csicsókatócsni is.

 

Közel 160 programból válogathatunk

Bár a Budapesti Karácsonyi Vásár kapcsán évek óta azt hallani, hogy a feltüntetett árak inkább a turisták és nem a magyarok pénztárcájának valók, számos ingyenes programmal vigasztalódhatunk. A színpadon a blues, a soul, a jazz, a népzenei, az alternatív vagy éppen a crossover zenei műfajok képviselői váltják majd egymást, a családokat bábszínház, zenés-táncos előadások és kézműves foglalkozások vonzzák majd. A gyerekek gyertyát önthetnek, kosarat fonhatnak, gyöngyöt fűzhetnek, mézeskalácsot süthetnek és nemezelhetnek is, a kitelepített kovácsműhelyben pedig a kovácsmesterséggel ismerkedhetnek meg. Az adventi időszakban, vasárnap délutánonként ünnepélyes szertartással és kórussal kísért gyertyagyújtás jelzi majd a karácsony közeledtét.

Korizva is ünnepelhetünk

Az Adventi ünnep a Bazilikánál november 24-étől várja majd az érdeklődőket, többek közt gyerek-korcsolyapályával, ingyenes kori oktatással és díjmentes kölcsönzéssel. A gasztronómiai kiállítók nem csak az ünnep kötelező finomságaira figyelnek oda, de külön készülnek a glutén- és laktóz érzékenyek, valamint a cukorbetegek és a különböző ételallergiákban szenvedők megvendégelésére is. Sőt, a környezetvédelemre is nagy hangsúlyt fektetnek: az ételek mellé 24 óra alatt lebomló tányérokat és evőeszközöket adnak.

Az ünnepi készülődést meglepetéskoncertekkel és villámcsődülettel, valamint jótékonysági akciókkal tarkítják.

Hazánkban a leghosszabb a szezon

A European Best Destinations rangsorolta 2017 legjobb európai karácsonyi vásárait. A 20-as listán sehol sem kezdődik november 10-e előtt a karácsonyi szezon. Bár aznap Budapest mellett Manchesterben is megnyitják az ünnepi vásár kapuit, az ünneplés a magyar fővárosban tart majd a legtöbb napon át. 

Íme a toplista:

1. Zágráb, Horvátország (december 2-ától január 7-éig)

2. Strasbourg, Franciaország (november 25-étől december 31-éig)

3. Colmar, Franciaország (november 24-étől december 31-éig)

4. Aachen, Németország (november 24-étől december 23-áig)

5. Bécs, Ausztria (november 13-ától december 23-áig)

6. Drezda, Németország (november 29-étől december 24-éig)

7. Tallinn, Észtország (november 18-ától január 7-éig)

8. Prága, Csehország (december 2-ától január 6-áig)

9. Budapest, Magyarország (november 10-étől január 1-jéig)

10. Brüsszel, Belgium (november 24-étől december 31-ig)

11. Graz, Ausztria (november 17-étől december 24-éig)

12. Köln, Németország (november 27-étől december 23-áig)

13. Metz, Franciaország (november 18-ától december 30-áig)

14. Madeira, Portugália (december 1-től január 7-éig)

15. Lipcse, Németország (november 28-ától december 23-áig)

16. Nürnberg, Németország (december 1–24-éig)

17. Rothenburg ob der Tauber, Németország (december 1–23-áig)

18. Lille, Franciaország (november 18-ától december 30-áig)

19. Helsinki, Finnország (december 15–22-éig)

20. Manchester, Egyesült Királyság (november 10-étől december 21-éig)

Készülnek a nagyvárosok

A főváros mellett szinte minden nagyobb településen tartanak karácsonyi vásárt, a gazdag kínálatból szemezgettünk.

Debrecenben november 23-án nyit majd az Aranycsengő Vásár a Piac utcában, amely egy hónapon át várja az érdeklődőket.

Az egri Dobó téren november 26-ától hangolódhatunk az ünnepre. A barokk környezetben egészen december 30-áig szürcsölhetünk egri forralt borokat.

Győr városában a Széchenyi tér alakul majd át, a november 24-étől december 23-áig tartó eseményen Betlehem és rénszarvasszán is helyet kap majd.

December elsejétől 23-áig adhatunk a téli romantikának a soproni Fő téren, ahová színpadi programok, kézműves kirakodóvásár és eszem-iszom csábít.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.