RETRO RÁDIÓ

Fejbe lőhették a Dunában talált, hordóba betonozott férfit

Fejbe lőhették a Dunában talált, hordóba betonozott férfit
B. B.
Szerző
B. B.
Létrehozva2017. 11. 20. 06:55

A rendõrség továbbra sem tudja, ki lehetett a Kis-Dunában talált, hordóba betonozott férfi, ugyanis nem találtak egyezést a megvizsgált DNS-mintákban. Most hozzák nyilvánosságra, hogy nézhetett ki az áldozat.

Mint arról a %Ripost% is beszámolt, idén februárban horgászok bukkantak egy hordóra a dunahidasi erdőben.

A megközelítőleg 200 kilogrammos tárolóeszközből elviselhetetlen bűz áradt, a közelebb merészkedők előbb egy betontömböt, majd abban egy oszlásnak indult emberi testet találtak.

A %RIPOST% megtudta: a szükséges vizsgálatok elvégzéséhez a holttestet ki kellett vágni a betonból.

„Az ügyben továbbra is folyik a nyomozás. Egyelőre nem tudjuk, ki az áldozat, csupán azt sikerült megállapítani, hogy férfi volt” – nyilatkozta Martin Wäldl, a szlovák Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség most nyilvánosságra hozta, hogy egy 20-30 év körüli, megközelítőleg 161 centiméteres férfiről van szó, akinek minden bizonnyal rövid fekete haja volt és szakálla is lehetett, a fogai pedig épek voltak, mindössze egyetlen tömést találtak a szájában. A rablótámadás lehetőségét kizárták a rendőrök, az áldozat karját ugyanis egy ezüstóra díszítette.

A szóvivő a szakértőkre hivatkozva elmondta, az illető a hordó megtalálása előtti két hónaptól két évig terjedő időszakban halhatott meg. A TV Noviny információi szerint az áldozatot többször fejbe lőtték, mielőtt bebetonozták volna. „A holttestek bebetonozása többségében a maffia körében közkedvelt módszer” – közölte Matej Snopko bűnügyi szakértő, aki elárulta: hamarosan modellezik majd, hogyan is nézhetett ki a férfi.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.