RETRO RÁDIÓ

Balesetet okozott az anya, nem kaphat ennél súlyosabb ítéletet

Balesetet okozott az anya, nem kaphat ennél súlyosabb ítéletet
G. J.
Szerző
G. J.
Létrehozva2017. 11. 08. 20:40

Az asszony tapasztalatlan sofõr volt, elõzéskor rosszul mérte fel a távolságot.

Tapasztalatlan volt a vezetésben, ezért nem tartotta be a KRESZ szabályait az az anya, aki mellett életét vesztette öt hónapos kisbabája tavaly augusztusban. Az ügyészség szerint a balesetet azzal idézte elő, hogy meggondolatlan előzésbe kezdett.

A vádirat szerint tavaly augusztus 5-én az asszony Hajdúböszörményből Debrecenbe tartott. Ugyan két éve volt jogosítványa, de korábban nagyon keveset vezetett. Az autóban utasként vele volt még a férje, és a hátsó ülésén, becsatolt biztonsági gyermekülésben az öt hónapos kisfia.

Az asszony egy járműszerelvény előzésébe kezdett, azonban nem mérte fel jól a távolságot, s a menetirány szerinti bal oldali sávban gyorsan közeledett felé egy másik autó.

A váratlan helyzetre egy hirtelen kormánymozdulattal reagált, visszatért a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávba, ám elvesztette uralmát az autó felett, a kocsi megcsúszott, megpördült és nekiütközött egy másik járműnek.

A karambol következtében a hátsó ülésén utazó kisgyermek olyan súlyosan megsérült, hogy hiába szállították kórházba, életét vesztette.

A bordatörést szenvedett asszony ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség, s indítványozta a vezetéstől való eltiltását.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.