RETRO RÁDIÓ

Tragédia: minden nap hazavárja gyereke a halott magyar kapitányt

Tragédia: minden nap hazavárja gyereke a halott magyar kapitányt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 09. 14. 08:10

A hajótragédia egyik magyar áldozatának a kisfia még nem tudja, hogy édesapja már nem megy haza...

A férfi hajóvezető volt azon a 135 méteres személyszállító hajón, amely nem fért el egy Erlagen mellett lévő vasúti híd alatt, ami ledarálta a kormányállást. Mivel éppen ott tartózkodott, ezért azonnal meghalt. Feltehetően műszaki hiba történt.

A férfi felesége a Blikknek nyilatkozott és elmondta, a férfi imádta a munkáját, mivel már édesapja is hajózott, 9 éves korától a vízen volt.

Amikor a reggeli hírekben bemondták, milyen hajóval történt a baleset, azonnal rám dőlt a világ, és összeestem az ágy mellett. Pár órával később már hivatalosan is tudtam, mi történt

– mondta a nő, aki szerint férje rendszeresen bővítette a hajózási térké­peit, és minden új dolgot jelzett, ami változott az útvonalon. Mindig azt mondta: "sokan vannak a hátam mögött, nem veszem fél vállról a munkámat".

Pár éve született közös gyerekük. A pici még nem tudja, mi történt, azt viszont érzi, hogy valami baj van.

Amikor könnybe lábad a szemem, odajön hozzám és megkérdezi, hol van apa

– mondta a nő.

A család ügyvédje, Rónai Péter szerint nem az első eset, hogy a hajózási társaság modelljeivel gondok vannak. Mint mondta, az elmúlt hónapban négy kisebb-nagyobb balesete volt a cégnek.

"A családnak mindig joggal az a kérdése, hogyan történhetett ez a szerettükkel. Ismerni akarják az okokat, amik ahhoz vezettek, hogy elvesztették egy hozzátartozójukat. Most az a feladatunk, hogy minden kő alá benézzünk, hogy kiderüljön, ki a felelős ezért a tragédiáért" - mondta Rónai Péter.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.