Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.01.

Megrendítő vallomás: Szita Bence apja ezt kívánja fia gyilkosának

A 11 éves kisfiú gyilkosa, P. Erika börtönben ül. A bestiális módon megölt gyermek apja szerint azonban nincs méltó büntetés, ami megnyugvást adhatna számukra...

Szerző Péterffy Emma

Nagy visszhangot váltott ki az a cikk, melyben megírtuk, hogy Szita Bence gyilkosa, P. Erika mennyire rosszul van a börtönben az édesanyja szerint. P. Erika és két társa brutálisan végeztek a 11 éves kisfiúval. Először ásóval többször arcon ütötték, majd meztelenre vetkőztették és egy késsel összeszurkálták. A testét az erdőben rejtették el.

P. Erika Bence nevelőapjának, Gyöngyi Sándornak a barátnője volt, aki a fiút okolta azért, hogy megromlott a kapcsolatuk. Sándor és Erika már nem voltak együtt a végzetes napon. Erika azzal csalta el Bencét magával, hogy elmennek szórakozni egy kicsit, a fiú pedig, mivel bízott a nőben, vele tartott.

Cikkünk megjelenése után rengetegen írtak, hogy P. Erika csak azt kapja, amit megérdemelt, sőt, szerintük az igazságszolgáltatás még kegyes is volt hozzá. Többen egyenesen a halálát kívánták, azt, hogy ugyanazt kapja, amit ő adott Bencének.

Így vélekedik Bence apja, Gyöngyi Sándor is, aki úgy véli, a földön nincs méltó büntetés arra, ha valaki egy gyereket végez ki ilyen brutális módszerekkel.

"Van egy hatályos törvénykönyvünk, amely értelmében a lehető legsúlyosabb büntetést kapta. De ez nem elégtétel nekem. Nincs megnyugvásom. Egész életünkben visszük tovább a történteket."

Hogy mit érdemelne? A saját érzéseim szerint ugyanazt, amit Bencussal tettek.

Sándor nem tartja a kapcsolatot P. Erikával, ahogy fogalmazott, „esze ágában sincs”. 2012. október végén beszélt vele utoljára, amikor még semmit sem tudott a tragédiáról. Az apa felidézte annak a szörnyű hétnek az eseményeit is, amikor eltűnt Bence. Mint mondta, azon a héten, amikor a gyereket keresték, P. Erikát már őrizetbe vette a rendőrség.

Egy szombati napon nyomozók jelentek meg Sándorék házánál, és azt mondták: megtalálták Bencét, de nem úgy, ahogy szerették volna. További részleteket azonban nem közöltek, csak megkérték a férfit, menjen és azonosítsa Bencét.

Megkérdeztem a rendőröket, hogy a ringyó hol van, de csak annyit válaszoltak, nem mondhatják el.

"Megkérdeztem, otthon van-e vagy máshol, erre annyit feleltek, nem otthon van. De azt nem említették meg, hogy köze lenne az egész ügyhöz".

Az azonosítás után egy sajtótájékoztatóból tudta meg, hogy mi is történt valójában.

Azt, hogy akkor mi játszódott le bennem, megfogalmazni sem tudom. Szólni nem tudtam, a könnyeim jöttek csak.

"A lányom is ott volt és csak néztünk egymásra. Nem tudtuk elhinni azt, amit akkor elmondtak" - mesélte.

A történtek után nem tudott tovább Kaposváron maradni, elköltözött és megpróbált új életet kezdeni, de Bence mindennap eszébe jut. Volt feleségével, Bence édesanyjával sem tartják már a kapcsolatot, mint fogalmazott, amíg Bence élt, meg tudta vele beszélni a gyerekeket érintő kérdéseket, de a kisfiú halála mindent megváltoztatott.

Szerző Péterffy Emma

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

hirtv.hu

Áthúzott nadrágszíjas plakátok várják Magyar Pétert Debrecenben

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István