
Kertész Imre újabb sokkoló gondolatai: Szavazati jogot a majmoknak
Nagyon sokan idézik, elemzik ezekben a napokban a Nobel-díjas író gondolatait. A kiváltott indulatok meglehetõsen szélsõségesek.
Vannak, akik mélységesen egyetértenek vele, mások máris Nobel-díjának visszaadását sürgetik.
Felesége, Kertész Magda az MTI-nek adott rövid nyilatkozatában tegnap megerősítette férje gondolatait, s hozzátette, hogy azokat alapos megfontolás után vetette papírra. Szomorúnak nevezte, hogy Kertész Imre jóslata Európa jövőjéről beigazolódni látszik.
Ostoba demokrácia?
Íme egy hosszabb idézet az író esszéjéből, mely A végső kocsma című könyvében tavaly jelent meg.
"Még a politikáról kellene egyet s mást mondanom, de az igazán fölösleges és unalmas időfecsérlés lenne. Arról volna szó, ahogyan a muzulmánok elárasztják, s majd birtokukba veszik, magyarán elpusztítják Európát; ahogyan Európa mindezt kezeli,
az öngyilkos liberalizmusról és az ostoba demokráciáról; demokráciát és szavazási jogot a csimpánzoknak.
Mindig ez a vége: a civilizáció eléri azt a túltenyésztett állapotot, amikor többé már nemcsak hogy képtelen rá, de már nem is akarja megvédeni magát; amikor, látszólag értelmetlen módon, a saját ellenségeit imádja.
Ráadásul mindez nem mondható el nyilvánosan.
Miért nem? A kérdés nem nyugtalanítana, ha időközben nem vált volna belőlem »közéleti ember«.
Kezdem megérteni a kényszert, amelyből az általános nagy hazugság táplálkozik; egyszerűen lehetetlenség megvívni a kényszerrel, a politikusnak azért, mert elveszíti népszerűségét, az írónak ugyanezért; a jó modor, a hazugság és a totális önfeladás.
Az ok a liberális bevándorláspolitika
Lemondtam a Neue Zürchernek írandó cikkemet, holott szívesen elmondanám a véleményemet az előttünk álló várható változásokról.
Gyilkos világ kezdődik, rasszizmus, nacionalizmus; Európa kezdi felismerni, hová juttatta őt liberális bevándorláspolitikája. Hirtelen ráébredtek, hogy olyan állatfajta, amelyet multikulturális társadalomnak hívnak, nem létezik.
Érdekes paradox zsákutca: miközben az Európai Uniót kibővítik, az Unió egyes országai beszűkülnek. A várható törvények ellentétben állnak az Unió alkotmányával, másrészt ki tagadná alapvető fontosságukat. Az a baj, hogy nem differenciálnak:
külön törvények illetnék meg a szabad polgárt, és más törvényeknek kellene vonatkozniuk a muzulmánokra. Ez azonban kirekesztő politika lenne. Viszont lehetetlenség elgondolni, hogy, mondjuk, Franciaország két-három emberöltő múlva muzulmán ország legyen.
Az általános félelem és hisztéria keltette indulatok által felkavart mélységekből előbukkanó politikusok inkább
a saját hatalmuk javára akarják fordítani a helyzetet, semmint hogy valódi megoldásokon törnék a fejüket.
Magyarán: megnyílt a lehetőség új diktatúrák előtt, amelyek a veszélyhelyzet ürügyén elsősorban a saját állampolgáraikra hoznak veszedelmet.”






