RETRO RÁDIÓ

Törölte, de mi megtaláltuk! Nagy Ő Betti így üzent ellenfelének

Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2023. 12. 04. 13:08

A Nagy Ő kérészéletű győztese úgy döntött, hogy egy eddig nem ismert oldaláról is bemutatkozik. Költeményét az a Virág ihlette, akivel egyébként nem foglalkozik…

Mint ismeretes, Jákob Zoltán választottja, aki végül rövid úton lapátra is került, nehezen emésztette meg, hogy egykori ellenfele, a fitneszmodell Virág megjósolta, hogy ő bizony nem lesz Jákobné. Betti olyannyira a szívére vette a beteljesült jövendölést, hogy gyorsan maga mellé vette A Nagy Ő-ből megismert Vandát, aki azon melegében, a fürdőkádból csatlakozott barátnője live-jához, hogy közösen szapulják kicsit Virágot.

Betti ugyan nem foglalkozik Virággal, de egy verset azért írt hozzá Fotó: TV2

Adott is egy verset és nem is

Nos, azóta is megy az üzengetés a lányok között, sőt Betti most megpróbált zsonglőrködni a szavakkal és egyenesen egy verset írt Virághoz. A műkörmösként dolgozó anyuka azzal kezdte a videót, hogy nem foglalkozik Virággal, ami annak tükrében, hogy mennyi időt szánt a költeményre, picit álságosnak tűnik. A TikTok-ra feltöltött versikét már hiába keresnéd Betti oldalán, ugyanis alig pár perc után törölte a készítője. Szerencsére mi résen voltunk, így meg tudjuk mutatni olvasóinknak és persze elküldtük a címzettnek is, hiszen melyik hölgy ne örülne egy versnek, ami róla szól, még akkor is, ha történetesen nem éppen a barátság heve ihlette?

 

Kedves Virág!

Bár a műsor neked előbb ért véget,

úgy gondolod, hogy Zoli szívéhez még hozzáférkőzhetsz?

Nem véletlenül lettél elküldve.

Zoli is megmondta, a lassú tempó, nem élet.


Azt gondolod, normális másokat sértegetni,

de aztán, amikor visszakapod, meg nem győzöl szavakat keríteni.

A műsor után sem foglalkoztam semmit se vele.

Apropó nem te kezdted, hogy bő zsírban sül a jó kolbász? Nemde?


Erre nem reagálva, gondoltam tovább lapozok

és ezután üzenetem felfogod.

Sajnos ez nálad nem volt opció.

Mivel a terveidben már elindult, egyfajta mutáció.


A megnyilvánulásod sem a megfelelő,

mert a lelked mélyén te is tudod,

hogy a gonoszság belőled jő.

 

Tudnék sokkal rosszabbakat mondani rólad, mint te rólam

De nem teszem, mert én nem vagyok az a nő, aki lesüllyed a te bántó szintedre.

Köszönöm, hogy ennyit foglalkozol velem, de inkább várlak sok szeretettel,

hogy legalább a gondolkodásod helyett a körmöd rendben legyen.

Betti szösszenete amolyan igazi szabadvers lett, annak minden jellemzőjével. Rímet csak elvétve tartalmaz, a szótagszámok hektikusak és itt-ott szembe megy a magyar nyelv alávetéseivel is. Nem rossz kezdet, de van még hova fejlődni! 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.